Több mint negyedével érhet többet az Alteo-részvény
Új elemzést adott ki kedd reggel az MKB Bank az Alteóra, melyben a bankház az eddigi 1070 forintról 1420 forintra emelte a megújuló energiát hasznosító társaság részvényeinek célárát, a vételi ajánlás megerősítése mellett. Az új árfolyamvárakozás 28 százalék feletti felértékelődési lehetőséget jelent a tegnapi záróárhoz képest.
Az elemzés kiemeli, hogy
a vállalat jelentős beruházásokat hajtott végre a közelmúltban és további fejlesztéseket tervez, melyek révén EBITDA-ja 2024-re elérheti a 6-7 milliárd forintot.
Ez nagy valószínűséggel a szabad készpénzáramlást is megváltoztatja, ez pedig a 12 havi célárra is hatással van.

Az Alteo 2024-ig szeretne bekerülne a BUX indexbe is, a kosártagságról az elmúlt hetekben nem hivatalos információk láttak napvilágot.
A társaság BUX kosárba kerülésének esélyeiről a Világgazdaság is beszámolt, lapunk számításai szerint a társaság jó úton jár ahhoz, hogy akár már márciusban bekerüljön a hazai blue chip indexbe.
Az MKB Bank szerint a társaság új stratégiája – melyben a mesterséges intelligencián alapuló termelésvezérlés mellett az e-mobilitás és a hulladékgazdálkodás is szerepet kap – alapján az Alteo továbbra is növekedési sztori.


