Pénz- és tőkepiac

Fogy a lendület a babavárónál

Visszafogottan indult 2021 a lakossági hitelpiacon, a babaváró kölcsönnél pedig eddigi mélypontjára jutott a szerződések összege januárban.

Eddigi történetének leggyengébb hónapját zárta januárban az állami támogatás mellett nyújtott babaváró kölcsön: a 2021. első hónapjában megkötött szerződések összege 35,6 milliárd forintot ért el, ami 29,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, de jóval elmarad a 2020-ban általában jellemző havi volumentől is – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett statisztikáiból.

Részben a babavárónál látható visszaesés miatt elég gyengén alakult a januári hónap a fogyasztási hiteleknél is:

ezeknél – a folyószámlahiteleket nem számítva – összesen 70,7 milliárd forintnyi új szerződés született, ami 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A fogyasztási hiteleken belül korábban meghatározó szerepet játszó személyi kölcsönöknél is mindössze 22,8 milliárd forintot ért el az új szerződések összege, ami valamivel több ugyan a decemberinél, de az egy évvel korábbi mennyiségnek csak valamivel több, mint a fele.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Nem indult acélosan az év a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél sem: itt csak a 4,9 milliárd forintos szintet súrolta a megkötött szerződések mennyisége, ami több mint 31 százalékos zsugorodást jelent 2020 januárjához képest. A lakáshiteleknél sem alakult túl jól a január:

miközben idén 58,8 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket a pénzügyi szolgáltatók, tavaly januárban még kereken 80 milliárd volt a kimutatott összeg.

A háztartások hitelállománya ugyanakkor ismét feljebb kúszott januárban, és 8151,5 milliárd forintot ért el, 13,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A gyors, stabilan kétszámjegyű bővülésben ugyanakkor szerepet játszik a majdnem pontosan egy éve élő törlesztési moratórium is. A hitelállományon belül a fogyasztási hitelek mennyisége több mint egyötödével bővült egy év alatt, miközben a lakáshiteleknél kereken 10 százalékos növekedést mutatott ki az MNB.

babaváró kölcsön hitelállomány MNB
Kapcsolódó cikkek