Újabb hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyílik meg a lehetőség, hogy igényeljék a Magyar Fejlesztési Bank Kamatmentes újraindítási gyorskölcsönét: a módosításoknak köszönhetően
azok a vállalkozások, egyéni vállalkozók és egyesületek is igényelhetik a kamatmentes, 10 éves futamidejű, maximum 10 millió forintos hitelt – bizonyos feltételekkel -, melyek árbevételére jelentős hatással volt a koronavírus-járvány,
de tevékenységüket nem fedik le a korábban megadott TEÁOR-kódok – közölte az MFB kedden.
A kommünikében kiemelték, hogy kedvező a változás azon cégek számára is, melyek a pandémia által sújtott ágazatok beszállítóiként szenvedtek el jelentős árbevétel-csökkenést, vagy az érintett ágazatokban működnek, de a bejegyzett főtevékenységük más területet fed le. A módosításnak köszönhetően minden olyan vállalkozás is jogosult a gyorskölcsön igénylésére, amely megfelel a feltétleknek: rendelkezik a 2020-as évre teljes, lezárt (12 hó) beszámolóval; 2020-as árbevétele nem haladja meg a 100 millió forintot; tavalyi éves átlagos állományi létszáma nem haladja meg a 25 főt, valamint a 2020. évi árbevétele minimum 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019. évi.
A gyorskölcsön igénylésére az eddig meghatározott, 55 TEÁOR-kóddal lefedett tevékenységet végző vállalkozások továbbra is az árbevétel változásától függetlenül jogosultak, ugyanakkor már azok a cégek is igényelhetik a hitelt, amelyek főtevékenysége 2019. január elsejét követően változott a listán szereplő TEÁOR-számok szerinti tevékenység egyikére egy másik, ugyancsak ebben a felsorolásban szereplő tevékenységről.
Szintén fontos változás, hogy az egyesületi hiteligénylőknél az egyéb bevételek között nyilvántartott tagdíjak, illetve TAO-támogatás is beleszámít a nettó árbevételbe, ami kedvező a hitel maximális összegének szempontjából. Jóllehet, a maximális futamidő eddig is 10 év lehetett, mostantól ez az időtartam fix feltételként szerepel a programban, mivel az igénylők túlnyomó többsége így igényelte a Kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt. A rendelkezésre tartási idő fix 3 hónap lesz, ugyancsak igazodva a kölcsönt kérők igényeihez.
A Kamatmentes újraindítási gyorskölcsön továbbra is nulla százalékos kamatozással, 100 százalékos előleggel, fix 10 éves futamidővel, önerő nélkül és három év türelmi idővel igényelhető
az országszerte megtalálható MFB Pontokon. A 100 milliárd forintos hitelkeretből a vállalkozások ügyletenként 1 millió és 10 millió forint közötti összeget igényelhetnek bér-, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve az újranyitáskor szükséges készletek finanszírozására.
A március 8. óta elérhető Kamatmentes újraindítási gyorskölcsön rendkívül népszerű a hazai vállalkozások, egyéni vállalkozók, egyesületek és nonprofit kft.-k körében,
hiszen az elmúlt két hónapban már több mint 5800 igénylés érkezett 47 milliárd forintot meghaladó összértékben. A befogadott kölcsönkérelmek már lefedik a teljes hitelkeret több mint 47 százalékát. Az MFB-nél elérhető valamennyi hitelprogramról és az egyéb finanszírozási lehetőségekről az Összetartók.hu oldalon találhatnak bővebb információt az érdeklődők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.