A Bank of England már a mennyisági lazítás befejezését mérlegeli. A csütörtöki kamatdöntő ülésen még nem valószínű a bejelentés.
Faragó József
2021.05.05, 09:06
Megosztom a cikket
Az Egysült Királyság gazdasága kezd kilábalni a pandémia okozta válságból és emiatt gondolkodhatnak el a jegybankárok a mostani 150 milliárd fontos lazítás csökkentésén – mondta Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: az elemzők továbbra is azt várják, hogy az idei évben még maradhat a kitűzött cél, azonban néhány befektető már arra számít, hogy akár novemberben már csökkenthetik a lazítás mértékét.
Az elemzői várakozások szerint
a csütörtöki kamatdöntéssel egyidőben kiadja a jegybank a frissített növekedési és inflációs várakozásait, melyből lehet majd következtetni a jegybanki eszközök változására.
Fotó: Shutterstock
AZ HSBC elemzői szerint egy kisebb visszavágást már el tudnának fogadni a piaci szereplők, egy nagyobb visszavágást azonban egyértelműen héjaként értelmeznének. Azonban az elemzők kisebbsége várja, hogy ilyen bejelentés akár már csütörtökön megtörténjen.
A héten egyébként már jelentősen emelkedtek a kamatvárakozások, már 13 bázispontos emelést vár a piac augusztusra, míg egy héttel korábban mindössze 6 bázispont volt a várakozás.
A Számvevőszék kereszttüzében az uniós statisztikák
Az Európai Számvevőszék ellenőrzése a 2013–2021-es időszakot fedi le.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.