BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi csúcsok dőltek a parketten

A dolláreszközeinek leépítését bejelentő Oroszország rontotta a hangulatot a nemzetközi pia­cokon, a magyar tőzsde azonban erre fittyet hányva, 1,5 százalékos emelkedést követően, 47 ezer pont felett zárt. A BUX történetében először lépte át ezt a határt, s a csúcsdöntésben nagyban segítségére volt az ugyancsak rekordot döntő, 1,9 százalékkal, 16 025 forintra erősödő OTP, valamint a 2,3 százalékkal előretörő Richter. A gyógyszergyártó részvénye 8155 forinton nyugtázta a napot. Kisebb mértékben ugyancsak drágultak a Mol és a Magyar Telekom papírjai, az olajrészvény 0,6 százalékkal 2394 forintra, a távközlési papír pedig 0,1 százalékkal 406 forintra kapaszkodott fel. A BUX-kosárból az Akko teljesített a legjobban, a 4,1 százalékos raliban a Dr. Kalliwoda 970 forintos célára és a hozzá tartozó vételi ajánlás is szerepet játszhatott. A leggyengébb formát mutató indextag ezúttal a 4iG volt 1 százalékos ereszkedéssel. A forint a nap folyamán tízhavi mélypontra erősödött az euróval szemben, késő délután azonban elfogyott a lendülete, és tőzsdezárásig a 345-ről egészen a 347-es szint fölé gyengült a devizapár kurzusa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.