Pénz- és tőkepiac

A Xiaomi már több telefont ad el, mint az Apple

A kínai technológiai cég megelőzte az amerikai riválisát, ezzel ők értékesítették a második legtöbb telefont az előző negyedévben.

A Samsung továbbra is vezet 19 százalékos piaci részesedésével, a Xiaomi 17 százalékkal a második és őket követi az Apple 14 százalékkal.

Fotó: Shutterstock

A Xiaomi több szegmensben is erős és már a csúcstelefonok piacán is megjelent, azonban az áraik még mindig elmaradnak a Samsung és az Apple telefonoktól – mondta Török Lajos, az Equilor vezető elemzője. Hozzátéve: a kínai cég egyre erősebb a külföldi piacokon, így Latin Amerikában megnégyszereződött, Afrikában két és félszeresére emelkedett, míg Európában 50 százalékkal nőtt az értékesítésük. 

A kínai okostelefonok iránti növekvő kereslet főleg annak tudható be, hogy a Xiaomi készülékei összehasonlításban olcsónak számítanak, hiszen a gyártó egy jóval szélesebb tömeget céloz meg, mint például az Apple, amely átlag 75 százalékkal drágábban adja a készülékeit a kínaiaknál. A Xiaomi most először vette célba a prémium kategóriás készülékek piacát, a csaknem ezer dollárért árult Mi 11 Ultrával, valamint ez ennél is drágább, összecsukható Mi Mix Folddal (a Samsung illetve az Apple nagyjából azonos áron kínálja a hasonló telefonjait).

Elemzők megjegyzik: a Xiaomi-nak a Huawei kálváriája is segített. A kínai vállalat, amely nemrég még a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója volt, az amerikai szankciók miatt jelentős piacot veszített, forgalma bezuhant.

Apple Xiaomi Samsung
Kapcsolódó cikkek