Több mint háromhavi csúcsra erősödött az euróval szemben a dollár szerdán, miután a magas amerikai inflációs adatok fokozták azokat a félelmeket, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a vártnál gyorsabban szigoríthatja rendkívül laza monetáris politikáját.

Az euró árfolyama az eddigi kereskedésben az 1,1772 és 1,1798 dollár közötti sávban ingadozott. Április 5. óta nem volt ilyen erős a dollár, mint eddigi napi maximumán.

Délelőtt fél tizenegykor 1,1788 dolláron forgott az euró, a keddi záráshoz képest 0,08 százalékkal gyengült az amerikai deviza.

A japán jenhez képest 0,08 százalékkal erősödött a dollár, 110,70 jenen egyheti csúcson járt az árfolyam.

Az utóbbi hetekben már erősítette a dollárt, hogy a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága érezhetően szigorúbb hangnemet ütött meg júniusi ülésén. A befektetők elkezdték beárazni, hogy a Fed az eddig gondoltnál korábban kezdheti el kivezetni masszív kötvényvásárlási programját, illetve indíthatja el a kamatemelési ciklust, nehogy túlfűtötté váljon a gazdaság.

Ennek előzményeként az utóbbi hónapokban váratlanul meredek ütemben ívelt fel az az Egyesült Államokban a koronavírus-járványt fékező korlátozások feloldásával és a gazdaság újraindulásával párhuzamosan, és

júniusban már 13 éves csúcsokat mértek.

Éves összevetésben 5,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ami 2008 augusztusa (5,4 százalék) óta a legmagasabb érték. Havi összehasonlításban 0,9 százalékra rúgott az ütem, ez 2008 júniusa (1,0 százalék) óta a legerősebb szint.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Tapas Strickland, a National Australia Bank, az egyik legnagyobb ausztrál pénzintézet elemzője rámutatott, az amerikai fogyasztói árak júniusban egy újabb hónapban ugrottak meg a vártnál jóval nagyobb mértékben, ami felveti azt a kérdést, hogy a magas infláció valóban átmeneti vagy tartósabb jelenség-e. A piacokon erősödött az a vélemény, hogy inkább hosszabb ideig lesz meredek az áremelkedések üteme, és a Federal Reserve már jövőre kamatemelésre kényszerül.

Jerome Powell, a Fed elnöke szerdán és csütörtökön tartja szokásos féléves beszámolóját az illetékes kongresszusi bizottságokban. A kereskedők feszült figyelemmel várják, hogy megismétli-e azt a többször hangoztatott álláspontját, miszerint a magas infláció a gazdaságok újraindításával összefüggő átmeneti jelenség, és hogy az ellátási láncok normalizálódására számít. Powell véleményét osztja Janet Yellen pénzügyminiszter is. A két gazdasági csúcsvezető pénteken tart megbeszélést, amelyen a túlfűtötté vált ingatlanpiaci helyzetet tekintik át.

A hat főbb devizával szemben kalkulált dollárindex szerdán 92,832 pontra emelkedett, megközelítette a múlt héten elért, háromhavi csúcsot jelentő 92,844 pontot. Délelőtt fél 11-kor 0,09 százalékos mínuszban, 92,67 ponton állt az értéke.

A kockázatosabb devizák közül az új-zélandi dollár több mint 1 százalékkal erősödött az amerikai dollárhoz képest, miután a központi bank szerdán bejelentette, hogy a jövő héten leállítja a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kivédésére indított nagyszabású eszközvásárlási programját, megnyitva ezáltal az utat egy idei kamatemelés előtt.

Az új-zélandi fizetőeszköz magával húzta az ausztrál dollárt, annak árfolyama 0,2 százalékkal 76,40 amerikai centre erősödött. Az angol font 0,1 százalékkal, 1,3825 dollárra erősödött, de napi mélypontján 0,06 százalékos mínuszban, 1,3801 dollárt ért.

Csökken a világ legnagyobb és legismertebb digitális devizája, a árfolyama is. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe – amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja – 31 946,01 dolláron, 3,60 százalékos mínuszban állt szerda délelőtt. Az elmúlt 24 órában a minimumot 31 669,79 dolláron, a maximumot pedig 33 334,10 dolláron érte el az index.