Pénz- és tőkepiac

Javuló kilátásokról számolt be a J&J

A Johnson & Johnson rávert a piaci konszenzusra a második negyedévben.

Az előző év azonos időszakához képest 73 százalékkal, 2,35 dollárra ugrott a Johnson & Johnson második negyedéves egy részvényre jutó nyeresége (EPS) – közölte a gyógyszerek és egészségügyi termékek előállításával foglalkozó vállalat kora délután. A 2,48 eurós korrigált EPS pedig 19 centtel múlta felül a piaci várakozást. Az amerikai konszern 23,3 milliárd dolláros bevételei 27 százalékkal haladták meg a bázist és 3,5 százalékkal a FactSet által megkérdezett részvényelemzők konszenzusát.

Fotó: AFP  / FREDERIC J. BROWN

A vártnál jobb eredmények nyomán a cég megemelte éves EPS-célját is, mégpedig az eddigi 9,3-9,45 dollárról 9,5-9,6 dollárra. Bevételeit pedig most már 92,5 és 93,3 milliárd dollár közé teszi az eddigi 89,3 és 90,3 milliárd dollár helyett.

A J&J részvényei a közzétételt követően 1 százalékkal, 168 dollár fölé drágultak még az amerikai tőzsdenyitás előtti kereskedésben.

Johnson and Johnson
Kapcsolódó cikkek