A kereskedelmi célú űrturizmus úttörőjének számító Virgin Galactic részvényesei idén valóságos hullámvasúton érezhették magukat, ugyanis az év eleji 60 dolláros árfolyamról pár hónap alatt 15 dollárra esett vissza a részvények kurzusa. Az egyetlen tőzsdén jegyzett űrvállalat részvényének esése mögött leginkább a tesztrepülések csúszása, valamint a tulajdonosok sajátrészvény-eladásainak kedvezőtlen időzítése állhatott. Egyelőre a cég csak viszi a pénzt, az első negyedévben üzemi szinten az egy évvel korábbinál 33 százalékkal nagyobb 81,3 millió dolláros veszteséget könyveltek el, míg az adózott eredmény soron 129,7 millió dollár szerepel – szintén mínuszban. Kötelezettségeik március végére 328,2 millió dollárra nőttek.

Fotó: EyePress via AFP

Idén májusban sikeres tesztrepülést hajtott végre a Virgin Galactic, majd ezt követően a világon elsőként kapott engedélyt a kereskedelmi célú űrutaztatásra az amerikai szövetségi légügyi hivataltól. 

Július 11-e szintén meghatározó nap volt a Richard Branson brit multimilliárdos nevével fémjelzett Virgin Galactic életében, amely az alapító-tulajdonos mellett öt fővel az első, legénységgel végrehajtott tesztrepülését is abszolválta.

A Branson édesanyjáról elnevezett VSS Eve hordozógép 14 kilométeres magasságba vitte fel az űrturistákat, majd a hangsebesség háromszorosára gyorsulva, pár perc alatt elérte a 86 kilométeres magasságot, ahol a világűr NASA által elismert határa húzódik. 

A pozitív hírek ellenére a tesztrepülés után a részvények három hét alatt, július közepére 40 százalékkal zuhantak, így jelenleg 34 dollár körüli árfolyamon forognak. Mindez jó példa a „pletykára venni, hírre eladni” típusú befektetői reakcióra, miszerint a kedvező bejelentéseket a piac már előre beárazza, amikor pedig a hír is napvilágot lát, már profitot realizálnak a befektetők.

Fotó: VG

Az esés meglátásom szerint kedvező beszállási lehetőséget teremtett azon kockázatkedvelőbb befektetők számára, akik érdeklődnek az űrturizmus kiforróban lévő üzletága iránt. A cég 2022-re tervezi az első fizetős útját, a 250 ezer dollárba kerülő jegyekre pedig már több mint hatszázan regisztráltak, köztük olyan hírességek, mint Angelina Jolie, Lady Gaga vagy Leonardo DiCaprio. A Virgin Galactic jelenleg 33 dolláros papírjának célára egy éves távlatban becslésem szerint 50-55 dollár.