Felpörgött az ingatlanpiac, ezt az is bizonyítja, hogy a cégcsoport első féléves bevételei 38,9 százalékos növekedéssel 6,1 milliárd forintra emelkedtek. Féléves jelentésükben megjegyzik, hogy a piac 2020 tavaszán, a koronavírus járvány első hulláma alatt érte el mélypontját, onnan erős felfutás következett, ami a csoport minden piacán jelentősen érezhető volt. A megváltozó kereslet hatására az ingatlan-, és hitelpiacok is növekvő pályára kerültek és a közvetítők szerepe is erősödött. Az első félévben csoportszinten 800.1 millió forintos működési eredményt ért el a DH. Az adózott eredmény is jelentősen nőtt, 2021 első felében átlépte az 559 millió forintot, míg tavaly ugyanebben az időszakban 469 millió forint volt.

Fotó: FOLDI D. ATTILA


 

A gazdasági környezetről kiemelik, hogy az évet az elmúlt 10 év legerősebb tranzakciós volumenével kezdte a piac a Cégcsoport által publikált Duna House Barométer becslése szerint. A nyári hónapokra némileg csökkent az aktivitás, összességében 24 százalékkal több tranzakciót becsült a Cégcsoport 2021. első nyolc hónapjára a megelőző év azonos időszakához képest. A fellendülő keresletet a lakásvásárlási preferenciák megváltozása, például a home office következtében újragondolt igények okozták. Budapest helyett elsősorban az agglomeráció tartozott az aktívabb területek közé. Lengyelországban a menedzsment becslése szerint hasonló dinamika mentén haladhatott az ingatlanpiac.


 


 

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a lakossági hitelállomány 2021 második negyedévében 424 milliárd forinttal bővült a tranzakciók eredőjeként, ezzel az éves növekedési ütem 15,8 százalékra gyorsult. A kimagasló bővülés elsősorban a lakáshitelek és a babaváró hitelek dinamikus növekedésének köszönhető. A negyedév során kibocsátott lakáshitelek 364 milliárd forintos volumene új történelmi csúcsot ért el, melyben a 2021-től elérhető új otthonteremtési támogatások érdemi szerepet játszottak. A háztartások lakáscélú hitelfelvétele 33,7 százalékkal bővült az első félévben. Lengyelországban, A Polish Bank Association adatai szerint a hitelpiac 2020. második negyedévében érte el a mélypontját és 2020. első és második negyedévében is rekord szintre nőtt a kihelyezett volumen. 2021. első félében összesen több, mint 40 milliárd Zloty lakáshitelt folyósítottak a bankok, ami harmadával haladja meg az előző év azonos időszakának szintjét.


 

A Duna House csoport növelte egy rézvényre jutó nyereségét (EPS) is, 2021 első felében ez 15,6 forintot ért el, míg 2020 első hat hónapjában 13 forintot tett ki. Felidézik, hogy a törzsrészvények után járó osztalék kifizetésére két részletben került sor. 2021. február 24-én összesen 450 millió forint osztalékelőleget fizetett a Társaság, míg a fennmaradó összeget, 877 millió forintot, június közepén utalta át a részvényeseknek.