Pénz- és tőkepiac

Negyedével bővülhet idén a 4iG forgalma

Az EBITDA-ráta a tervek szerint a következő évek során stabilan 8–10 százalék között maradhat.

Várhatóan a 25 százalékot is meghaladja az idén a 4iG akvizíciókkal támogatott bevételnövekedése – derül ki az IT-cég befektetői prezentációjából, melyet csütörtökön reggel töltöttek fel a Budapesti Értéktőzsde honlapjára. Ezt követően pedig évi 10 százalékkal bővülhet a társaság forgalma. Mindeközben hároméves távlatban az EBITDA-ráta stabilan a 8–10 százalékos sávban maradhat.

Fotó: Matey István / Hajdú-Bihari Napló

A már teljesített értékesítéseken felül augusztus végén a vállalat közel 43 milliárd forint szerződésállománnyal rendelkezett.

A menedzsment célja, hogy a 4iG még ez évben megjelenjen az űripar stratégiai szegmensében, illetve tovább erősítse jelenlétét a telekommunikációs divízióban. 

Az információtechnológiában viszont nem érik be kevesebbel, mint a hazai piacvezetői pozíció, azaz a következő két esztendőben a magyar IT-piac első számú integrátorává kívánnak válni.

Az első fél évben a társaság tevékenységei közül az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben, 130 százalékkal a fejlesztési projektekből származó értékesítések nőttek, amelyek az idén már megközelítették a 9,2 milliárd forintot, azaz a 32,1 milliárdos teljes bevétel csaknem 30 százalékát tették ki. Jelenleg több olyan egyedi projekten is dolgozik a 4iG, amelyek megvalósítása hosszabb időt vesz igénybe, így még évekig bevételt termelhetnek a cégnek.

Markáns, 109 százalékos bővülést mutathatnak fel a társaság egyéb kategóriába sorolt tevékenységei is. 

Idetartoznak az ügyfeleknél végzett folyamatos támogatási szerződések, az infrastruktúra-fejlesztés, valamint a tanácsadási szolgáltatások.

Az üzemeltetési bevételek a korábban megkötött szerződéseknek, illetve a 2020 végén megszerzett DTSM leányvállalatnak köszönhetően 54 százalékkal, 3,3 milliárd forintra emelkedtek, míg a távközlési üzletág a nulláról indulva mintegy 500 milliós forgalmat hozott.

A hardverek forgalmazásából befolyó árbevétel negyedével, 13 milliárd forintra gyarapodott, 

míg a szoftvereladásokból befolyó összbevétel 8 százalékkal kúszott feljebb, és meghaladta az 1,6 milliárdot.

űrtechnológia IT telekommunikáció 4iG
Kapcsolódó cikkek