A Nucor az Egyesült Államok legnagyobb acélgyártója, bár világszinten az ázsiai dömping miatt az elmúlt időszakban kiszorult az első tíz legfontosabb termelőből. A Demokrata Párt belső vitái után az amerikai törvényhozás alsóháza október elején sem szavazott a szenátus által már augusztusban jóváhagyott infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatról. A szakértők szerint a jogszabálytervezet elfogadása akár heteket is csúszhat, de nagy a valószínűsége, hogy a terv valamilyen formában megvalósul.

Fotó: Shutterstock

Az 1200 milliárd dolláros szűkített infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslat egyebek között utak, hidak és repülőterek építését és felújítását finanszírozná. Ezenkívül várhatóan 66 milliárd dollárt költenének a vasúthálózat korszerűsítésére. Nem kérdés, hogy ez mekkora potenciális állami keresletet jelent a Nucor számára.

A Nucor árfolyamát a politika mellett az acél árfolyama alakítja. Az alapanyag kurzusának erősödését nem csak a Delta variánssal kapcsolatos aggodalmak fogják vissza, hanem egyértelműnek látszik Kína gazdaságának lassulása is. Az acélpiacot jól ismerők tudják, hogy ennél sokkal árnyaltabb az export-import viszonyrendszer, de a kereskedők számára az alacsonyabb kínai makromutatók egyet jelentenek az acél, mint spekulatív termék háttérbe szorításával.

Fotó: VG

Az elmúlt hónapokban azonban  környezetvédelmi okok miatt Kína csökkentette az acéltermelését. De nem kérdés, hogy ha fellendülés látszik a megrendelésekben, akkor nem fog habozni, hogy félredobja a korábbi zöld szempontokat és ismét túlkínálatot teremt. Azt is figyelembe kell venni, hogy az acél globálisan túlkínálati piac volt hosszú éveken keresztül és a középtávú trendek sem világosak még. 

Az import acél szerepe azonban az Egyesült Államokban folyamatosan csökken, mivel Joe Biden elnök hazai alapanyagra kíván támaszkodni.

A két nagy konkurens, a US Steel és a Nucor szeptemberben szinte egyidőben jelentették be acélkohó-építési gigantikus terveiket. Mindkét vállalat részvényei estek a hírre, hiszen jelenleg még -állami csomag hiányában- lehet, hogy túlkínálatot termelnek majd az új egységek.