Rögtön az első októberi kereskedési napon az OTP és a Mol szereplésének köszönhetően friss rekordot ért el a BUX, amely egész héten 4,2 százalékkal emelkedett, és pénteken 53 590 ponton búcsúzott a parkettől. A részvénypiac forgalma meghaladta a 69 milliárd forintot. 

Figyelemre méltó, hogy a hét második felében megindult hegymenetre az elszálló nyersanyagárak, a kínai energiahiány és a stagflációs félelmek miatt jelentősen elromlott nemzetközi befektetői hangulat ellenére került sor. 

Fotó: ATTILA KISBENEDEK

Az helyreállítási alapjával kapcsolatos sajtóértesülések is hajtották a pesti börze vezető indexét

– írja az Equilor. Ezek szerint ugyanis bár a kormány és az Európai Bizottság nem jutott megállapodásra a szeptember 30-i határidőig,  jól haladnak a tárgyalások, és év végéig megérkezhet a források első részlete. A héten a legnagyobb, 6,7 százalékos erősödést az OTP érte el, amely 18 680 forinton zárt pénteken. A Mol sem adta sokkal alább, hiszen 5,5 százalékkal,  2594 forintra drágult. A Richter 8570 forinton stagnált, míg a Magyar Telekom 0,7 százalékkal, 422 forintra gyengült.