A japán szeptemberben 13 százalékkal nőtt év per év alapon, szemben a 11 százalékos elemzői konszenzussal. Az előző hónapi 26,2 százalékos növekedéshez képest azonban jelentős a visszaesés, ami azzal magyarázható, hogy az autóértékesítések 40,3 százalékot zuhantak. A legnagyobb kereskedelmi partner Kínába irányuló japán export 10,3 százalékkal emelkedett, elsősorban a félvezetőknek köszönhetően, ám az autóexport 71,9-del omlott. A másik kulcspiacra, az Egyesült Államokba irányuló kivitel 3,3 százalékkal csökkent, hét hónap után ez az első visszaesés, s az autók és repülőgépek keresletének gyengülésével magyarázható.

Fotó: Shutterstock

A japán szeptemberben év per év alapon, 38,6 százalékkal emelkedett, míg az előző hónapban 44,7-del nőtt. Ami főként az olajvásárlások, a szénszállítmányok és a gyógyszerbeszerzések számlájára írható. A japán kivitel immár nyolcadik hónapja emelkedik, ami aggodalomra ad okot, mert a jen gyengülése és az olajárak emelkedése jelentősen növeli a megélhetési költségeket az országban.

A növekvő importárak nehéz helyzetbe hozzák a japán vállalatokat, melyek a stagfláció miatt nem tudják a megugró költségeiket a fogyasztókra hárítani, s ez profitromboló hatású – hangsúlyozta Ryosuke Katagi, a Mizuho Securities piaci elemzője.

A Reuters konszenzusa szerint a világ harmadik legnagyobb gazdasága alig 0,8 százalékkal növekedhetett a harmadik negyedévben. Az exportvezérelt fellendülés esélyei morzsolódnak, s egyre nő az aggodalom, hogy a kiszáradó export az emelkedő importköltségekkel párosul, emiatt stagflációba torkollik a japán gazdasági kilábalás.