Pénz- és tőkepiac

Négy keréken folytatja a Xiaomi

A Foxconn hétfői színre lépését követően kedden a Xiaomi is nyomatékosította, hogy számolni kell vele az elektromos autók piacán. A kínai okostelefon és okoseszköz gyártó már korábban jelezte beszállási szándékát, s ehhez cégfelvásárlások és partneri szerződések révén meg is kezdte az előkészületeket.

Fotó: Imaginechina

Az indulás dátumával viszont adósok maradtak, ezt a most pótolták: e szerint saját villanyos autójuk tömeggyártását 2024 első félévében indítják el,

ezt Lej Jun vezérigazgatói is megerősítette, miután egy befektetői konferencián kiszivárgott maga az időpont. A Xiaomi árfolyama 5,4 százalékos erősödéssel nyugtázta a várva várt bejelentést, amely azonban ennél több részletet nem tartalmazott. A Xiaomi márciusban jelezte, hogy a következő tíz évben tízmilliárd dollárt fektet a járműgyártásba, az máig nem tudható, hogy ehhez saját kapacitást épít ki, vagy a bérgyártást választja. 

Villanyautózással kapcsolatos hír, hogy a hazánkban is dolgozó Samsung SDI és a Stellantis autógyártó szándéknyilatkozatot írt alá kedden észak-amerikai akkumulátorgyártó kapacitások közös kiépítésére – beruházási költség és helyszín említése nélkül. A Reuters pedig hétfőn adta hírül, hogy a Stellantis ugyanilyen céllal szerződött a rivális dél-koreai LG Energy Solutionnel évi 40 GWh-s összkapacitású amerikai gyártóbázis kiépítésére.

Foxconn (Hon Hai Precision Industry) LG Electronics Samsung SDI Xiaomi
Kapcsolódó cikkek