A múlt péntektől az eddigieknél jóval magasabb kamat mellett helyezheti el hazai kibocsátású kötvényekben eurós megtakarításait a lakosság. November 20-tól hat hónapig a 2024/X sorozatszámú Prémium Euró (PEMÁP) 3,75 százalékos éves kamatot fizet. E értékesítése a nyilvános ajánlattétel szerint június 7-én kezdődött és jövő év ugyanezen napján zárul. A tervezett értékesítés kerete 100 millió euró, a kötvények lejárata pedig 2024. november 20.

Az eddigi időszakban a 2024/X nem volt különösebben vonzó, a kibocsátástól múlt péntekig szóló időszakra az éves kamat 1,55 százalék volt (időarányosan 0,69 százalék). Péntektől viszont 3,75 százalékra nőtt az éves kamat, amely a következő kamatmegállapításig, május 20-ig érvényes.

A 3,75 százalékos kamatból 0,75 százalék a prémium. A kamatbázis 3 százalékos, amely annak köszönhetően ugrott meg, hogy az éves harmonizált EU-s árindex (HICP) ilyen magasra szökött fel augusztusban; a kamatbázis megállapításánál ezt az adatot veszik figyelembe.

A lakossági megtakarítóknak akkor lehet szerencséjük ezzel az eurós kötvénnyel, ha a fenti HICP-adat jövő februárban sem kerül csökkenő pályára, így május 20-át követően is relatíve magas eurókamatokkal vihetik tovább a befektetéseiket. 

Fotó: Földi D. Attila / VG

A PEMÁP-sorozatból jelenleg még egy kötvényt lehet megvásárolni, a 2026/X aktuális kamata azonban most még jóval kisebb, csupán 2,05 százalék. Néhány nap múlva viszont ezek a kötvények is keresetté válhatnak: november 27-től az éves kamat (szintén május 20-ig) 4,25 százalékra emelkedik.

Az 5 éves futamidejű PEMÁP kamatprémiuma 1,25 százalék, a kamatbázis pedig ugyanaz, mint a háromévesé.

A 2024-ben lejáró PEMÁP jelenleg 3,75 százalékos kamata már nem sokkal marad el a forintos, szintén változó kamatozású PMÁP 4,05 százalékától. A jövő héttől 4,25 százalékot fizető 5 éves PEMÁP pedig szintén felzárkózott a 4,55 százalék kamatozású forintos társához.

Kérdés, hogy az ideiglenesen 370 forint fölé dráguló euró híre mennyire teszi vonzóvá a magyarok körében az eurós állampapírokat.

A legutóbb lezárt 3 és 5 éves lejáratú PEMÁP-okból a meghirdetett 200-200 millió eurós keretből mindössze 70 és 58 milliónyit jegyeztek a magyarok az értékesítés egyéves periódusa alatt. A még kapható sorozatokból pedig 40,5 és 91 millió euró volt a lakosság kezében lévő állomány szeptember végén.

Fej fej mellett a MÁP+ és az Egyéves Magyar Állampapír

Túljegyeztek a lakossági megtakarítók a múlt héten az Egyéves Magyar Állampapírból – közölte hétfőn az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK).

Ez a kötvény 2,5 százalék éves kamatot fizet, mégis, a 20 milliárd forintos meghirdetett mennyiségnél több, közel 23 milliárdnyi fogyott a november 15–19. időszakban.

A Magyar Pluszból 23,9 milliárd forintnyit jegyeztek a lakossági befektetők a múlt héten.