Több, mint kétszeresére nőtt az utasforgalom az advent előtti utolsó héten. Az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala 14 millió utazót regisztrált, ami továbbra is elmarad a 2019-es szinttől. Közben csalódást okozott a Black Friday, ugyanis az üzletek forgalma harmadával kisebb lett idén, mint 2019-ben volt.

A CNBC utánajárt, hogy mibe érdemes befektetni a mostani időszakban, amikor a Covid-járvány újabb erősödése meggátolja a normális élethez való visszatérést.

Nehéz bármit mondani az omikron mutánsról, mert egyelőre nem igazán tudjuk, hogy mi az – fogalmazott a Lido Advisors vezető stratégája. Gina Sanchez szerint azért további felmenet várható a piacokon, nagy potenciált lát a Delta Airlines papírjaiban, amelyek az elmúlt héten 9 százalékos estek, az utazási korlátozásoktól való félelem miatt.

Sanchez szerint azonban, már csak az omikron variáns veszélyei miatt is érdemes lehet a portfóliókat áttekinteni, és megduplázni a biztonságot menekülőrészvények súlyát. A Walmart az egyik ilyen, emlékeztet ugyanis arra, hogy az áruházlánc nyertesen jött ki az ellátási láncok problémái közül, lekörözve versenytársait.

Fotó: APU GOMES / AFP

A másik ilyen az Amazon lehet. A fizikai üzletek újranyitása ugyan csökkentette az internetes áruház lehetőségeit, de vonzó célpont lehet az Amazon-papír válságidőszakban.

Tény ugyanakkor, hogy mindkét lemaradó. Az S&P500 ugyanis 24 százalékot emelkedett, míg az Amazon 1 százalékot esett, a Walmart pedig 9 százalékot kapaszkodott fel ebben az évben.

Ari Wald, az Oppenheimer technikai elemzési részlegének vezetője egyetért Sanchez-zel abban, hogy az Amazon valóban nyertes lehet. Úgy véli, a makrotrendek ismét támogathatják a gyorsan növekvő befektetéseket a közeljövőben, ami meghozhatja a vételi erőt a növekedési részvények piacán is. Egyelőre alulteljesíti az Amazon az indexet, de a 200 napos mozgóátlagának legyűrése megnyitná a teret a részvény emelkedése előtt.