Amíg az egész kiskereskedelmi szektort az ellátási láncok problémái sújtják, a Walmart menedzsmentje kimagasló év végi eladásokra számít, ugyanis mind az éves árbevételre, mind pedig a profitra adott előrejelzését megemelte. 

Az amerikai cégnél úgy látják, hogy a játékok, és a ruházati cikkek eladásai alakulhatnak jobban, mint várták.

Fotó: CREATIVE TOUCH IMAGING LTD / AFP

A globális kereskedelmi szektor nagy kihívás elé került az elmúlt hónapokban, még az Amazon is megsínylette a konténerhiányt, az ázsiai gyárbezárásokat, és a nyersanyaghiányt. 

A Walmart gyorsjelentésében ugyanakkor azt közölte, hogy érdemes volt saját hajókat bérelnie, ugyanis az ünnepi szezon előtt 11,5 százalékkal tudta növelni az Egyesült Államokban felhalmozott készleteit.

A termékeket beáraztuk, a kollégák ott vannak a boltokban, minden adott tehát ahhoz, hogy remekül alakuljon az év vége – hangsúlyozta a kiskereskedelmi óriás vezérigazgatója, Doug McMillon. Az utóbbi időben az elemzők is optimistábbak lettek, immár úgy vélik, hogy az amerikai kiskereskedelmi szektor elegendő árut halmozott fel a karácsonyi szezonra, ugyanis a hónapok óta késésben lévő szállítmányok végül még éppen időben megérkeztek a kikötőkbe. 

Hirtelen negyedévnyi termék érkezik, az eddigi hiány többletté válik 

– hangsúlyozta Marshal Cohen, az NPD vezető kiskereskedelmi elemzője.

A Reuters arra emlékeztet, hogy 

nemrég az Amazon számolt be rossz kilátásokról, egyúttal az ünnepi időszak valószínűsíthetően elszálló költségeire is felhívta a figyelmet.

Az arkansasi székhelyű Walmart szerint idén a teljes amerikai kiskereskedelmi szektor bevétele 6 százalékkal múlhatja felül a tavalyit. A társaság profitja részvényenként 6,40 dollár körül várható, magasabban a korábbi 6,2-6,35 dollár közötti előrejelzésnél.

McMillon hozzátette, növelték piaci részesedésüket, egyre több vásárló tér be a boltjaikba, a harmadik negyedévben a legalább egy éve nyitva tartó Egyesült Államok-beli üzleteik átlagosan 9,2 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be, túlszárnyalva a Refinitiv 7 százalékos elemzői konszenzusát.

Tény azonban az is, hogy a bruttó profitráta 42 bázisponttal csökkent, az ellátási lánc magasabb költségei miatt. A Walmart összesítette bevétele a vártnál jobban, 4,3 százalékkal, 140,53 milliárd dollárra nőtt, és kiigazított alapon 1,45 dollárt ért el részvényenként a harmadik negyedévben, míg a Wall Street-en ennél 5 centtel kisebb értéket vártak.