Folytatta a száguldást pénteken is a török líra, így összességében

44 százalékkal erősödött a héten a dollárral szemben, amire emberi emlékezet óta nem volt példa. 

Egy zöldhasúért délelőtt 10-kor már csak 11,85 lírát kellett adni, miután hétfőn még 18,4 lírát is elkértek érte, ami akkor történelmi mélypontot jelentett a török deviza árfolyamában. A hétfői gyengülést az isztambuli központi bank újabb kamatcsökkentése váltotta ki, ami felerősítette az inflációs félelmeket.

Fotó: Shutterstock

A fordulatot pedig a Recep Tayyip Erdogan elnök által hétfőn késő este bemutatott program hozta el, amely szerint az államkincstár és a központi bank megtérítené a lakossági lírabetéteken elszenvedett árfolyamveszteséget. Az állami garanciavállalás eredményeként Nureddin Nebati pénzügyminiszter szerint a török lakosság a héten 900 millió dollár értékű kemény valutát váltott lírára.

A török fizetőeszköz erősödését azonban a Reutersnek nyilatkozó helyi bankárok szerint elsősorban 

a központi bank és az általa vezényelt állami bankok dolláreladásai fűtötték. 

Számításaik szerint csak a hét első három napján a központi bank nettó devizatartaléka 8,5 milliárd dollárral csökkent. Egész decemberben a csökkenés összesen közel 18 milliárd dollár volt mondták.

December 17-re a jegybank nettó devizatartalékai a Reuters által ismertetett adatok alapján 12,2 milliárd dollárra zuhantak az egy héttel korábbi 21,2 milliárd dollárról. Utoljára májusban volt ilyen alacsony a tartalék.