Ázsiában ma hajnalban vaskos mínuszok miatt volt fagyos a hangulat. A japán index 2,1 százalékkal, a hongkongi 2 százalékkal, a Shanghai Composite pedig 1 százalékkal esett.

Az európai határidők sem utaltak kedvező szentimentre. Majd a német DAX több mint 2 százalékos mínusszal indította a napot. Hasonlóan kezdett a párizsi CAC 40 és a londoni FTSE is. Míg a pesti BUX 1,27 százalékot esett nyitás után. A vezető magyar részvények is pirosba borultak.

Fotó: Shutterstock

A hételeji rossz hangulatot már a pénteki amerikai kereskedés megalapozta. A tengerentúlon a ciklikus részvények vezették az esést. A Dow 1,5 százalékot, az S&P 500 1 százalékot, míg a Nasdaq 100 csak 0,4 százalékot veszített az értékéből. A szektorok közül a pénzügyi papírokat és az energetikai részvényeket adták be a befektetők.

A negatív szentimentet részben az korona vírus omikron variánsának terjedése miatt potenciálisan szükségessé váló korlátozásokkal magyarázzák az elemzők. De az is sokat nyom a latban, hogy a Biden csomag elfogadása kérdésessé vált, s a Goldman lefele módosította az USA növekedési kilátásait.

Biden 2 ezer milliárd dolláros csomagja ugyanis könnyen elakadhat az 50-50 arányban megosztott szenátusban, miután a demokrata párti Joe Manchin üzletember, Nyugat-Virginia kormányzója elbizonytalanodott, s úgy nyilatkozott: jelen formájában nem tudja támogatni az elnök gazdaságélénkítő programját. Márpedig a szavazat kulcsfontosságú lenne.

Kilőtt az európai gázár a Gazprom lépésére

A Gazprom csökkentette a szállítandó gáz mennyiségét, miközben komoly lehűlés várható Európában és Oroszországban is.