Néhány hét alatt 700 dollár közeléből 1 100 dollár fölé emelkedett a deszka tőzsdei ára, 

amit ezen a piacon ezer deszkaláb mennyiségre számolnak, s ez 2,36 köbméternek felel meg. Nem ez volt az első hegymenet az idei évben. Májusban minden idők legnagyobb emelkedését láthattuk a fűrészáruk piacán, amikor 1 737 dollárig lőtt ki a határidős ár, ami a szezonálisan megszokottnak ötszöröse volt. Júniusban aztán már az esés volt historikus: 1 400 dollár közeléből 800 dollár alá szánkázott a kurzus. 

A nyári  korrekció annyiban borítékolható volt, hogy az alapanyag, vagyis a farönkök ára a túlkínálat miatt a mélyben rekedt. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a déli államokban szövetségi programok segítették az építőiparban és a papíriparban használt déli sárga fenyő telepítését.

Így az elmúlt négy évtizedben négyszeresére emelkedett a kitermelhető fa mennyisége. 

Várható volt, hogy a fűrészmalmok, melyek tavaly 40 százalékkal visszavágták a termelésüket a karantén intézkedések miatt, újra teljes kapacitással dolgozva, előbb-utóbb utolérik a deszkakeresletet. 

Fotó: Shutterstock

Annál meglepőbb a november végén, december kibontakozott újabb rali. Az áremelkedés hátterében az amerikai protekcionizmus áll. Biden elnök ugyanis hadat üzent a kanadai állami támogatásoknak, s 8,99 százalékról 17,9 százalékra emelték a kanadai puhafa fűrészáru átlagos vámtarifáját. 

Az olyan puhafák, mint a lucfenyő és a fenyő a könnyűszerkezetek gerincét képezik, s a folyamatos ellátás kulcsfontosságú az amerikai építési lázban. 

A Wall Street Journal szerint az amerikai adminisztráció munkahelyvédelmi intézkedésének időzítése „tragikomikus”, bár egyébként is ritkán alkalmas az idő a kereskedelmi korlátozásokra.  Az amerikai fűrészmalmok, melyek jelentős része szintén kanadai kézben van, önmagukban nem tudják kiszolgálni a dinamikusan növekvő keresletet. Az ágazat kínálatát csak a kanadai importtal együtt lehet egyensúlyba hozni a felduzzadt kereslettel. 

A hazai termelés a kilencvenes évek óta átlagosan 70 százalékos részesedést ért el az amerikai deszkapiacon, melynek kanadai lábát  „rúgta ki” Biden elnök a vámok duplázásával. Ami azért is érdekes, mert a kampányban még támadta Trump elnököt az amerikai-kanadai faháború miatt.

Ráadásul, a Kanadában novemberben heves áradások voltak, ebben az évben immár másodszor. 

Brit Columbiában a földcsuszamlások miatt járhatatlanná váltak fontos szállítási útvonalak, s az ottani erdőkből származó lucfenyő és fenyő felvásárlási ára is jelentősen megemelkedett. 

Majd miután a felvásárlók a keleti piacokra tódultak, egész Kanadában megugrott az építési fa ára.