Az első forgalmi adatok is alátámasztják az ideit a luxusipar kiemelkedő évének minősítő elemzői prognózisokat. Szerdán a francia LVMH mögött a szektor második legerősebb csoportjának számító Richemont közölte, hogy a december végén zárult harmadik üzleti negyedévében 32 százalékkal, 5,658 milliárd euróra nőttek az eladásai, különösen az ékszereikre és az óráikra mutatkozott kiemelkedő kereslet Európában és Észak-Amerikában.

Előbbi régióban éves alapon 42, utóbbinál 55 százalékos pluszt mutattak ki a gyorsjelentésben, míg a szintén meghatározó kínai piac 7 százalékos bővülési ütemmel szerénykedik,

igaz, ott a február eleji holdújév ünnep idején lódulnak meg az eladások.

Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP

Jon Cox, a Kepler Cheuvreux elemzője Kína mellett Európában is lát még jócskán kiaknázatlan lehetőségeket, utalva arra, hogy a gazdasági fellendülés eddig több, ékszerkedvelőiről ismert országban még nem érte el azt a szintet, amikortól a fékevesztett költekezés úrrá lesz a gazdagokon. A többi között a Cartier, Buccellati és Van Cleef & Arpels márkákkal jellemzett ékszerdivízió 38, a csúcskategóriát képviselő, az IWC, Vacheron Constantin, Jaeger-LeCoultre és Piaget márkákról ismert óragyártó üzletág forgalma pedig 25 százalékkal ugrott meg.

A járványt megelőző, 2019-es karácsonyi szezonnál 38 százalékkal több pénzt hagytak náluk a részvénypiaci nyereségüket és a pandémia alatti megtakarításaikat értékmegőrző luxuscikkekbe konvertáló vásárlók. 

Akik a korlátozások enyhítése után tömegével tértek vissza a Richemont termékeit árusító márkaboltokba, 3,40 milliárd eurót hagytak ott, 45 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A cégvezetés Kínát, Dubajt, Dél-Koreát és az Egyesült Államokat emeli ki, mint ahonnan kiemelkedő adatok érkeztek a bolti forgalomról. A személyes vásárlási élmény az interneten nem jön annyira át, de így is 1,02 milliárd eurós, azaz 19 százalékkal magasabb forgalmat értek el az online térben, A Richemont profitadatokat az évet lezáró, március végén esedékes gyorsjelentésében közöl majd, mindenesetre a piac 10 százalékos árfolyam-emelkedéssel honorálta a kimagasló forgalmi adatokat.

A szintén a luxuskategóriában érdekelt brit Burberry divatcég részvénye közel hat százalékkal drágult a karácsonyt magában foglaló negyedév forgalmi adatainak köszönhetően.

A teljes áron forgalmazó boltjaik 723 millió font bevétellel zártak, ez 5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg a 2019-es hasonló időszakénál már 26 százalékkal jobb.

Különösen Európában és Ázsiában ugrottak meg a brit cég eladásai. A Burberry optimista jövőképet festett, s jelentős eredményeket ért el a fiatal generáció bevonzásával, amihez a TikTokot is felhasználta közvetítő platformként. 

Fotó: BEN STANSALL / AFP

A befektetőket pedig azzal nyerte meg, hogy a márciussal záruló üzleti évtől várt nyereséget feljebb pumpálta: a menedzsment szerint meglesz a 35 százalékos bővülés, ez 535 millió font körüli a profitot jelent, szemben a Refinitív elemzői konszenzusa által várt 472 millióval, ami 19 százalékos plusznak felel meg.

A két európai luxusipari óriás által hozott jó hírekbe belekapaszkodva az LVMH, a Kering és a Hermes árfolyama is 3-3 százalék körüli mértékben erősödött. Felült a vonatra a Prada is, amely négy százalékot erősödött a kedden közölt erős forgalmi adatainak köszönhetően. A divatcikkeket és kiegészítőket gyártó olasz luxusipari vállalat is legyűrte a pandémiát, tavalyi, 3,364 milliárd eurós bevétele 41 százalékkal haladta meg a 2020-ast, és 8 százalékkal már a 2019-es adaton is túllépett. Az elemzői konszenzus 3,28 milliárd eurós volt. Novemberben a Prada új középtávú stratégiát hirdetett, 4,5 milliárd eurós éves bevételi tervvel.

A csúcsot a 2013-as év tartja, 3,6 milliárd euróval.

Az RBC a napokban tette közzé idei luxuspiaci prognózisát, a kanadai elemzők újabb kiemelkedő évet várnak az egészségesen fejlődő szektor szereplőitől, átlagosan 9 százalékos forgalombővüléssel és üzemi szinten 13 százalékkal magasabb profittal. Forgalomban Európa és Észak-Amerika viszi a prímet, míg Kína teljesítményét a makrogazdasági tényezők és a politikai kurzus erősen befolyásolni tudja – bármely irányban. A turizmus fellendülése is segítheti az eladásokat, emellett a luxusipar a metaverzum és az NTF-k (nem helyettesíthető tokenek) irányába is nyitni fog, miközben az ESG-szempontok előtérbe helyezésével társadalmi szinten is elismerést szerez magának. 

Befektetési oldalról az RBC az árakat szabadon diktáló Richemontban és az LVMH-ban lát fantáziát, míg a Keringet a Gucci márka újrapozicionálása emelheti magasba. Az olasz Moncler divatcég és a svájci Swatch óraipari konszern viszont a szektorátlag alatt teljesíthet, miután előbbi túl ambiciózus célokat tűzött maga elé, utóbbi számára pedig erős kínai kitettsége és az okosórák rohamos népszerűsödése okoz fejtörést.