A tavalyi év utolsó hónapjában is növekedett a befektetési alapokra bízott vagyon a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége pénteki tájékoztatása szerint. A felügyelt eszközök értéke egy év alatt 13,8 százalékkal 7851 milliárd forintra nőtt az elmúlt év végére, december során pedig 2,5 százalékkal, ami 191 milliárd forintot jelent.

A pénzpiaci alapok kezelői nem jártak ennyire jól, csaknem 1,5 milliárd forintnyi tőke távozott decemberben. A hozamok ezen némileg tompítottak, de így is 3,5 százalékkal csökkent a vagyon mértéke, 30,4 milliárd forintra. Százalékban kifejezve a legnagyobb vagyonvesztést – 43,1 százalékosat – ez a kategória szenvedte el.

Fotó: Shutterstock

Ezzel szemben a kötvényalapokba 31,6 milliárd forintnyi tőke érkezett, a hozamokkal együtt a kötvényalapok vagyona 3,2 százalékkal 1566,1 milliárd forintra növekedett. A rövid futamidejű kötvényalapok esetében 26,7 milliárdos, a hosszú futamidejű kötvényalapoknál 4,4 milliárdos, a szabad futamidejű kötvényalapoknál 0,5 milliárdos volt a tőkebeáramlás mértéke.    

December legnagyobb nyertesei a vegyes alapok voltak, ahova 46 milliárd forint értékű friss tőke érkezett a hónap során. A hozamok is hozzátettek a növekedéshez, a kategória vagyona 3,7 százalékkal 1776,6 milliárd forintra nőtt a hónapban. A vegyes alapokba az elmúlt egy évben összesen 360 milliárd forint érkezett; a kategórián belül a dinamikus vegyes alapok vagyona például év eleje óta 72,8 százalékkal nőtt.

Noha a részvényalapokba az elmúlt hónapban 41,7 milliárd forint értékű tőke áramlott be, az árfolyammozgások ezzel ellentétes irányba tolták az általuk kezelt eszközök értékét. Mindennek eredőjeként a részvényalapok vagyona 4,1 százalékkal 871,7 milliárd forintra nőtt.  A kategória a legdinamikusabban fejlődött 2021-ben, a nettó eszközértéke megközelítette a 900 milliárd forintot és ilyen tempó mellett a Bamosz szakértői szerint fél éven belül ez a kategória is elérheti a 1000 milliárdot.

Az év utolsó hónapja nem hozott nagy változásokat a tőkevédett alapok esetében, így ők 45,8 milliárd forint fölött rendelkeztek az év végén. Éves szinten azonban a második legkisebb kategória esetében a vagyonváltozás mínusz 30,8 százalékos volt.

Egyaránt örülhettek a frissen érkező 14,2 milliár forintnyi tőkének és az árfolyamok kedvező alakulásának az abszolút hozamú alapok kezelői, melyek 1,9 százalékkal 893,5 milliárd forintig növelték a hónap végére a náluk fialtatott összegeket.

A származtatott alapok esetében több alap is lejárt, így 12 milliárd forintnyi tőke áramlott ki ezen alapokból, amit a hozamok tompítottak ugyan valamelyest, de a kategória nettó eszközértéke így is 6,7 százalékkal, 75,6 milliárd forintra csökkent. Ez a kategória az előző év vesztesei közé tartozik, hiszen éves szinten 39,1 százalékos volt a vagyonvesztés.

Az ingatlanalapokból 8,2 milliárdnyi tőke távozott, a tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,1 százalékkal lett több, 1700,3 milliárd forintot ért el. Éves szinten a kategória vagyona mindössze 1,8 százalékkal nőtt.    

Az árupiaci alapokhoz decemberben 0,6 milliárd forint tőke érkezett, a vagyon 4,2 százalékkal 58,7 milliárd forintra gyarapodott. Éves szinten nem ilyen kedvező a helyzet, 3,3 százalékos volt a vagyon csökkenése. 

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba az elmúlt hónapban 57 milliárd forint tőke áramlott be. A hozamokkal együtt a vagyon 4,1 százalékkal, 831,8 milliárd forintra nőtt a hónapban. A zártkörű alapok vagyona 26 százalékos gyarapodást mutatott az év folyamán.