A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) csipgyártó tavalyi negyedik negyedéves profitja 16,4 százalékkal lépte túl az egy évvel korábbi szintet és 6,01 milliárd amerikai dollárra gyarapodott. A Refinitiv elemzői konszenzusa 2,5 százalékkal volt ennél kevesebb.

Az elsősorban okostelefonokhoz, számítógépekhez és mindenféle kütyükhöz félvezetőket gyártó tajvani cég a rekordnyereségét az immár másfél évre visszatekintő globális csiphiánynak köszönheti, ami soha nem látott termeléscsökkenéshez vezetett főként a járműgyártásban, és részben az elektronikai eszközök piacán. A tajvani TSMC pedig – mint a világ legnagyobb csipgyártója – maximálisan kihasználta e téren mutatkozó fölényét.

Árat is tudott emelni, ez is közrejátszott abban, hogy bevételét 24,1 százalékkal 15,74 milliárd dollárra tudta hizlalni.

Fotó: Shutterstock

A vállalat vezetése szerint a csippiacon a feszültség és a hiány érdemben az idén aligha fog mérséklődni, viszont a már bejelentett és kivitelezés alatt álló hatalmas kapacitásbővítések révén jövőre már a kínálat is felnő a kereslethez, még túl is léphet rajta. Maga a TSMC tavaly egy százmilliárd amerikai dolláros beruházási programot indított, elsősorban a 5G-s mobiltechnológia, másodsorban a roppant dinamikusan fejlődő, mesterséges intelligenciát a mindennapi gyakorlatban hasznosítható eszközök kiszolgálására.

Elemzők szerint is rendkívül stabil a TSMC piaci helyzete, a Fubon Research januári jegyzetében makkegészségesnek nyilvánította céget, amely minden téren hozza az elvárásokat. A befektetők is elégedettek vele, ezt jelzi az idei 7 százalékos árfolyam-erősödése, amellyel a TSMC megerősítette vezető helyét a legnagyobb piaci kapitalizációjú ázsiai tőzsdecégek ranglistáján. Értéke jelenleg 618 milliárd dollárra rúg. A gyorsjelentést és a pozitív jövőképet ezúttal nem fogadta kitörő lelkesedéssel a piac, a TSMC papírjai szerény 0,15 százalékos drágulással zárták a csütörtöki kereskedést Tajpejben.