Pénz- és tőkepiac

Megörült a forint annak, hogy pezseg a gazdaság

Erősödéssel kezdte a forint az évet azután, hogy rekordmagasra szökött fel a magyar ipar aktivitását jelző beszerzésimenedzser-index decemberben.

Az óév utolsó heteiben nem tudták eldönteni a kereskedők, melyik irányba tolják el a forint árfolyamát 

az euró ellenében a 370-es pszichológiai szintről, 2022 azonban több tényező együttes hatására jól indult a magyar fizetőeszköz számára, bár a 367,50-os vonalat a nap közepére nem tudta átütni. 

Fotó: Shutterstock

A forint a közép-európai régió devizáit is túlteljesíti ma, amelyek számára az elmúlt napokban kedvező hátteret teremtett a nemzetközi piacokon, hogy a befektetők egy része profitot realizált korábbi pozícióin, amelyekkel a dollár erősödésére fogadtak. A dolláreladás általában a feltörekvő piaci devizák malmára hajtja a vizet. 

A dollár ugyan az év első kereskedési napját jól kezdte – és a 2021-et záró 1,139 körüli szintről az euró ellenében majdnem 1,133-ig korrigált vissza –, de aztán elfogyott a lendülete és ismét gyengülni kezdett.

A dollár visszavonulását azonban nem érdemes trendnek tekinteni, az elemzők az amerikai kamatemelési várakozások miatt jó évet jósolnak a zöldhasúnak. A közép-európai devizáknak azonban egyelőre az is támaszt ad, hogy a régió jegybankjai a felszökő ellen harcolva várhatóan folytatják a nyáron indult kamatemeléseket. A Magyar Nemzeti Bank volt az utolsó a sorban – szilveszterre is hízott a jegybank egyhetes betétjének kamata –, de várhatóan már kedden követője akad: a lengyel központi bank valószínűleg negyedik egymást követő ülésén is kamatot emel

Hiába azonban a lengyel kamatszigorítási várakozás, a forint ma a złotyt is túlteljesíti: keresztjükben hétfőn a kerek 80-as szintet teszteli, miután a múlt évet 80,5 környékén zárta. Eközben erősödik a cseh korona is, amely a múlt évet – a régióban egyedül – erős nyereséggel zárta az euró ellenében.

Szintén a régió devizáinak a hóna alá nyúlhat – hacsak nem kap hirtelen erőre a dollár –, hogy a hétfőn közzétett beszerzésimenedzser-indexek (BMI-k) az ipari aktivitás felszökését mutatták Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is. Különösen pozitív lehet ez a forint számára, hiszen – a másik két országtól eltérő metodika alapján számolt – magyar index rekordmagasra szárnyalt: a novemberi 52,2 pontról 64,8-re. (Az 50 pont feletti érték gazdasági élénkülést jelez.)

A forint mellett ezúttal technikai tényezők is szólnak. A mai erősödés még nem vitte a 364 alatti decemberi csúcsok közelébe, ha azonban sikerül áttörnie a 367–368-as zónát, komolyabb hátszél is érkezhet, hiszen ezzel véget érne a szeptember eleje tartó gyengülő trend, és a 30 napos mozgóátlag alá kerülne a jegyzés – írta az Equilor napi piaci technikai jegyzetében Varga Zoltán szenior elemző. Ebben az esetben az 50 napos mozgóátlag lenne a következő technikai akadály a forint előtt, 365,38-nál – tette hozzá.   

zloty árfolyam forint erősödés cseh korona árfolyam forint dollár árfolyam lengyel jegybank MNB forint árfolyam BMI piaci összefoglaló euró árfolyam
Kapcsolódó cikkek