Felpattant kedden a moszkvai miután az orosz csapatok egy részét visszavonták és kedden a német kancellár Putyin elnökkel tárgyal.

Fotó: Shutterstock

Már délelőtt közel 6 százalékot emelkedett a dollárban számolt RTS index, melynek kosarában a moszkvai tőzsdén jegyzett 50 orosz vállalatot tartanak. Míg a rubelben számított MOEX-index közel 4 százalékot emelkedett. Több mint 5 százalékos növekedéssel a Sberbank és az internetes termékeket és szolgáltatásokat kínáló Yandex vezette a ralit. De közel 4 százalékot ment a Szurgutnyeftyegaz és több mint 3 százalékot a Lukoil.

Miközben a német DAX- és a francia CAC 40 indexek közel másfél százalékot mentek. A régióban a varsói WIG index lódult meg különösen, majdnem 3 százalékos emelkedéssel. Míg a pesti tőzsde indexe fél százalék alatti felfelé mozdulással inkább csak az irányt kereste.

A varsói börze részvényei a budapestieknél jóval nagyobb orosz és ukrán kitettséggel rendelkeznek, s ott tegnap nagyobb volt az esés – mondta a VG-nek Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: a rubel közel 2 százalékot erősödött a dollárral szemben a moszkvai álláspont finomodására. És általában a feltörekvő piaci devizákat és más eszközöket is támasztaná a tartós enyhülés az orosz–ukrán konfliktusban.

Az euró-forint a 357-es ellenállási szint közeléből a 355-ös támaszhoz húzódott. Vagyis a forint sávon belül a gyenge oldalról az erős oldalra került.