Egyre több intézményi befektető látja optimistán az utóbbi időben a befektetők által mostohán kezelt kínai részvénypiac kilátásait, 

számos befolyásos nagybank elérkezettnek látja az időt a bevásárlásra a helyi tőzsdéken.

Az elmúlt egy évben a pandémia okozta gazdasági lassulás mellett a növekvő szabályozói bizonytalanság is rányomta a bélyegét az ázsiai ország tőzsdéin – Sanghajban, Sencsenben – jegyzett részvények teljesítményére, hamarosan azonban fordulhat a széljárás. Legalábbis a piaci szereplők egyre szélesebb körének meggyőződése szerint a kínai jegybank és a hatóságok is eleget tesznek ígéreteiknek, és támogatni fogják az idei gazdasági növekedést, hátszelet biztosítva a helyi vállalatoknak is.

Fotó: Imaginechina via AFP

A Credit Suisse 2022-es stratégiai kitekintésében felülsúlyozásra minősítette fel Kínát, a svájci bankház szerint már csak azért is érdemes felhalmozni a helyi vállalatok papírjait, mert miközben a világ többi részén szigorítanak a jegybankok, addig az ázsiai országban monetáris lazítás következhet.

Londonból is hasonló szemmel tekintenek kelet felé. Az HSBC úgy véli, a befektetők túlzottan pesszimisták Kínát illetően, a piac ugyanis már beárazta a mérsékeltebb gazdasági bővülés és az erős dollár kedvezőtlen hatásait. A helyi blue chip részvények ezzel már igen vonzó értékeltségeken forognak, de a szélesebb piac kilátásai is kedvezők: 

a sanghaji kompozit indextől 9, sencseni megfelelőjétől pedig 15,5 százalékos emelkedésre számít idén a pénzintézet.

A bikák táborát erősíti a UBS is, amely már tavaly októberben vételi jelzést adott a kínai részvényekre. Az új év elején frissített befektetési ötletei között pedig számos helyi vállalat, köztük a zászlóshajónak számító e-kereskedelmi óriás Alibaba is szerepel.

Az általában optimista Goldman Sachs azzal érvel a világ második legnagyobb tőkepiaca mellett, hogy egyre inkább hozzáférhető a külföldi befektetők számára is, miközben a globális részvényportfóliókban még mindig meglehetősen alacsony a sanghaji és a sencseni tőzsdére bevezetett papírok aránya. Az anyaországi börzéken jegyzett cégeket tartalmazó MSCI China index 16 százalékot ralizhat idén az amerikai befektetési bank prognózisa szerint.

Nem mindenki osztja azonban a fenti optimizmust még a legnagyobb bankházak között sem. A Morgan Stanley mellett a Bank of America és a JPMorgan továbbra is semleges megközelítést javasol a kínai anyaország részvényeit illetően. Az utóbbiak a helyi cégeket korlátozó hatósági intézkedések, valamint az Evergrande-botrány nyomán reflektorfénybe került kínai ingatlanpiaci likviditásválság okozta kockázatokkal indokolják óvatosságukat.