A hadiállapot bevezetésével kapcsolatban korlátozásokat vezetett be az elektronikus pénz kibocsátásával kapcsolatban az ukrán jegybank – írja a CNBC. A szabályozás értelmében a deviza tranzakciók és a devizapiac is elérhetetlenné válik az ukránok részére, és a készpénzfelvételt is korlátozzák.

A központi bank intézkedéseire a helyi lakosság a kriptókhoz fordult menedékként, különös tekintettel a vitatott hátterű Tether USDT nevet viselő stabil coinjára, mely azt ígéri, hogy az mindig 1 dollár fedezettel rendelkezik, ezért értéke is mindig 1 dollár. Ez a New York-i ügyészség szerint többször nem volt igaz, és viszonylag ritka is ezen eszközök visszaváltása, ám a kriptotőzsdéken az eszköz valóban stabilan őrzi az 1 dolláros értéket. 

A Tether legutóbbi jelentése szerint december 31-én több mint 78 milliárd dollárnyi USDT mögött közel 39 milliárd dollárban állt amerikai állampapír vagy készpénz fedezetként, míg a maradékot különböző, ismeretlen eredetű hiteltermékek és kriptoeszközök tették ki. Figyelembe véve az USDT legnagyobb közvetlen vásárlóit és azt, hogy a Tether a likviditás biztosításával a kriptók egyfajta központi bankjaként működik, kapcsolatban olyan szereplőkkel, melyek közül egyiknek sem érdeke a likviditás szűkítése, gyakorlati szempontból könnyen lehet, hogy a fedezettel kapcsolatos aggodalmak nem számítanak.

Fotó: SERGEI SUPINSKY / AFP

Ennek ellenére a Kuna nevet viselő ukrán kriptotőzsde szerint az eszközért 32 hrivnyát is hajlandóak voltak fizetni a felhasználók, ami 1,10 dollárnak felel meg. Azt, hogy a digitális fizetések korlátozása mellett hogyan jutnak el a felhasználók forrásai az oldalra, a CNBC nem részletezte, ugyanakkor az Tether előszeretettel magyarázza egyre nagyobb állományát a magas inflációt tapasztaló országok igényeivel.

A háborút megelőzően is több ukrán vezető próbálta országát a digitális fizetőeszközök oázisaként lefesteni, 

így az ország elnöke Volodimir Zelenszkij 2021-ben olyan törvényt írt alá, mely a központi bank előtt is megnyitotta az utat a digitális jegybankpénz kibocsátására, míg a közelmúltban az elnök és a parlament között sikerült tető alá hozni egy megállapodást a kriptodevizák legalizálásának és szabályozásának részleteiről.

2021 augusztusi amerikai hivatalos látogatása során Zelenszkij a befektetések vonzása érdekében arról beszélt, hogy hazája egy legális és innovatív piac a virtuális eszközök számára, míg Mykhailo Fedorov, a digitális átalakulásért felelős miniszter a fizetési megoldások modernizálását és a digitális jegybankpénz létrehozására adott felhatalmazást emelte ki.

A Kyiv Post szerint az orosz támadás előtt Ukrajna igyekezett a kriptodevizák piacát az üzletek és a befektetők előtt is megnyitni és vezető tisztségviselők kopogtattak a Szilícium-völgy kockázati tőke és másfajta befektetőinek az ajtaján. Az orosz invázió véget vetett ezeknek az erőfeszítéseknek.