Az Eximbank február 21-re meghirdetett, idei második aukcióján a 2023/1-es sorozatjelzésű vállalati forintkötvények második sorozatát kínálta megvételre. A pénzintézet összesen 10 milliárd forint névértékben kínált fel kötvényeket az intézményi befektetőknek, akik több mint 51,8 milliárd forint értékben tettek ajánlatot az egyenként 10 000 forint névértékű papírokra – olvasható a pénzintézet honlapján közzétett tájékoztatóban.

A 2023. február 8-iki lejáratú, fix, évi 5 százalékos kamatozású kötvényekre érkezett ajánlatok alapján végül névértéken 9,99 milliárd forintnyi jegyzését fogadta el az Eximbank. A kötvények február 23-i értéknappal kerülnek forgalomba.

A sorozatból korábban 22,55 milliárd forint értékben vásároltak az intézményi befektetők, így a hétfői aukciót követően összesen az 32,55 milliárdnyi lesz az éves lejáratú papírból a befektetők kezében.

Az Eximbank december elején közzétett tájékoztatója szerint a pénzintézet tavaly nagy összegű befektetéseket hajtott végre, valamint hitelei állományát is számottevő mértékben tudta bővíteni; kötvénykibocsátásai, hitelmegállapodásai révén pedig jelentős mértékű forrást vont be az év során.