Ha az elmúlt fél évet nézzük, – nagyjából ide datálható, hogy a befektetőkben, illetve a jegybankokban tudatosult: a fogyasztói árindex megugrása nem rövid távú folyamat – , az arany árában nem alakult ki masszív emelkedés. 2021 augusztusát 1821 dolláros unciánkénti áron kezdte az arany, és 2022 január végén 1790 dollár körül jegyezték. Persze közben járt 1720 dollár környékén, és jegyezték 1870 dolláron is.

De a tőzsdék 2022-ben tapasztalt esése sem kedvezett az aranynak, így tehát nem valószínű, hogy a befektetők részvényeik eladásakor a nemesfém felé fordultak volna. Az új évet ugyanis kereken 1800 dolláron kezdte az arany, majd a hó közepére 1850 dollárig drágult, ezután lejtmenet következett, és pénteken napközben 1810 dolláron állt.

Már az is eredmény, hogy a nagy tőzsdei zuhanás nem gyűrűzött be az arany piacára – hangsúlyozta a VG-nek az Aranypiac Kft. ügyvezető igazgatója.

Schmidt Kálmán emlékeztetett arra, hogy míg 2021 elején a Fed inflációs célja alatt, 1,5 százalék körül alakult az infláció a tengerentúlon, addig az év végén 7 százalékos, több évtizedes rekord árindexet mértek. Ebben a helyzetben elindult a monetáris szigorítás, de a kép még nem tisztult ki. Ami biztos, hogy idén már négy kamatemelést várnak a Fed-től a piacon, ami erősíti a dollárt, így gúzsba köti az arany árfolyamát. Látni kell azt is, hogy miután az arany dollárban jegyzett eszköz, így az amerikai deviza erősödése önmagában drágítja az aranyat a dollár térségen kívüli befektetők számára.

2020-ban, a koronavírus járvány miatt kidomborodott az arany menekülőeszköz szerepe, 2000 dollár fölé drágult augusztusban – ilyen szintekről pedig természetes, hogy jön a „kijózanodás” az Aranypiac kft vezetője szerint. A kínálati oldalon nincs baj, a bányák működnek, és van arany. Azonban Schmidt Kálmán azt mondta, a gyártók körül akadnak gondok,

aranyrudakból a megszokottnál kevesebb készül az ellátási láncok problémái miatt.

Habár Oroszország a kínálati oldal fontos szereplője, az első öt globális kitermelő egyike, a piac mégsem tart attól, hogy egy esetleges orosz-ukrán háború esetén komoly hiány alakulna ki az aranypiacon, ugyanis az orosz aranyat elsősorban helyi befektetők, és az orosz jegybank vásárolja, és kis része kerül ki a piacra.

Első körben nem az esetleges fegyveres konfliktus drágítja az aranyat, tehát egy esetleges orosz-ukrán háború nem vezet azonnali tömeges aranyvásárláshoz, így robbanásszerű áremelkedésre sem kell felkészülni, még szélsőséges forgatókönyv esetén sem – emelte ki a szakember. Úgy véli, az utóbbi évtizedekben egyértelműen mérsékelt hatása volt az aranyárra a háborúknak. A másodkörös hatások azonban jelentősek. Ha tehát a fegyveres konfliktus recesszióba taszítja az országokat, a tőzsdék bezuhannak, akkor általában megugrik az aranykereslet, így a nemesfém ára is.

Összességében úgy látja, holtponton van az ár, az első félév továbbra is az oldalazásról szólhat, a második félévre azonban már tisztázódik a Fed viselkedése, ami kimozdíthatja az aranyat a nyugalomból.

Egy grammért most is ugyanannyi benzint lehet venni, mint évtizedekkel ezelőtt. A rövid távú hozamvadászokat azonban érheti csalódás az arany piacán

– összegzi gondolatait Schmidt Kálmán.