BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az orosz devizatartalékok felét befagyasztották

A szankciók miatt szigorú lépésre kényszerült a jegybank.

Az orosz jegybank devizatartalékainak felét befagyasztották a szankciók miatt – jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 televíziós csatornán.

Ez körülbelül a fele azoknak a tartalékoknak, amelyekkel rendelkeztünk. Összesen körülbelül 640 milliárd dollárnyi tartalékunk van, körülbelül 300 milliárd dollárnyi tartalékunk van most olyan állapotban, amelyben nem tudjuk felhasználni

– ismertette Sziluanov.

Fotó: Dmitry Astakhov / Sputnik / AFP

A miniszter elmondta, hogy Oroszország tartalékainak egy része kínai devizában van,  eközben a nyugati országok nyomást gyakorolnak Kínára, hogy korlátozza az orosz féllel folytatott kereskedelmet.

Minden bizonnyal nyomás nehezedik (a kínaiakra), hogy korlátozzák a nálunk renminbiben elhelyezett tartalékokhoz való hozzáférést. De, úgy gondolom, hogy a Kínával való partnerségünk továbbra is lehetővé teszi számunkra, hogy nemcsak megőrizzük, hanem meg is sokszorozzuk általunk elért együttműködést egy olyan időszakban, amikor a nyugati piacok zárva vannak – tette hozzá Sziluanov.

A miniszter emlékeztetett rá, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal szembeni adósságot rubelben fogják kifizetni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.