Szlovéniában a Nova Ljubljanska Banka (NLB), Horvátországban a Hrvatska Postanska Banka (HPB) vásárolta meg a Sberbank Europe AG ottani leányvállalatait, közölte a két ország nemzeti bankja szerdára virradóra.

Fotó: ROLAND SCHLAGER / AFP

Boštjan Vasle, a szlovén jegybank elnöke elmondta: a szlovén Sberbank helyzetére két nap alatt találtak megoldást az EU szanálási szervezetével, az Egységes Szanálási Testülettel (SRB) és Európai Központi Bankkal (EKB) közösen. 

A szlovén Sberbank a szokásos üzletmenet szerint működik szerdától, valamennyi termékét és szolgáltatását biztosítja minden ügyfele számára

– szögezte le. 

Boris Vujčić, a Horvát Nemzeti Bank (HNB) elnöke közölte: a szanálási bizottság és a horvát jegybank közös döntése szerint a HPB az új tulajdonosa a horvát Sberbank d.d.-nek, amely szerdától ismét likviddé válik, és minden kötelezettségének eleget tud tenni. 

Az állampolgárok és cégek betétjei, összegektől függetlenül, biztonságosak és hozzáférhetők lesznek

– tette hozzá.

Az Európai Központi Bank vasárnap este adott ki közleményt, amelyben azt írta: az orosz–ukrán háború hatásaként komoly fizetőképességi problémák alakultak ki a Sberbank Russia százszázalékos tulajdonában lévő ausztriai Sberbank Europe AG-nál, amely így a horvát és szlovén egységével együtt várhatóan csődbe megy. 

Ezt követően a horvát és a szlovén nemzeti bank két nap moratóriumot rendelt el a banknál, míg áttekintette a hitelintézet állapotát. Az ügyfelek kedd éjfélig csak korlátozottan juthattak hozzá betétjeikhez és vehettek fel pénzt a számlájukról.