Kiemelkedő volumenű, ugyanakkor időben megcsúszó rendelésállomány mellett a vártnál kisebb és év/év bázison 17 százalékkal csökkenő, 6,3 milliárd forintos árbevételt és 323 millió forint veszteséget gazdálkodott ki üzleti éve december végén lezárt első felében a Delta Technologies . 

Fotó: Delta Csoport

A társaság várakozásai szerint azonban az éves célkitűzések a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború dacára is teljesíthetők maradtak.

A globális ellátási lánc lassulása miatt az áruk szállítási ideje drasztikusan növekedett, s emellett - részben ezzel is összefüggően - a szállítmányozási és gyártási kapacitások is szűkültek - magyarázta a bevételek elmaradását a menedzsment. Hozzátették, az iparágat szintén súlyosan érintette a csipek és egyéb alapanyagok hiánya, ami a Delta Csoport által értékesített termékek széles körét érintette. 

A jövedelmezőségi szintet mindezen túlmenően olyan egyszeri költségek is rontották, mint például a Delta Services Kft. akvizíciójával, vagy a részvények tőzsdei bevezetésével, illetve a kibocsátási tájékoztató megjelentetésével összefüggő jogi és tanácsadói kiadások.

Az ellátási lánc problémái mellett ugyanakkor a társasághoz kiemelkedő megrendelésállomány érkezett.

„A szállítási problémák miatt több jelentős projekt megvalósítása lelassult és későbbre tolódott. Ez azt eredményezte, hogy a már leszerződött, és várhatóan június 30-ig teljesítésre kerülő ügyletek értéke igen magas lesz, a konszolidált árbevétel az üzleti év végéig várhatóan meg fogja haladni a 24 milliárd forintot” – kommentálta a gyorsjelentést Csontos Zoltán, a Delta Technologies Igazgatótanácsának elnöke.

Emellett a január elején lezárt akvizíciónak köszönhetően a második félévi eredménybe már a Delta Services Kft. számait is konszolidálja a csoport.