Elhalasztotta a bitcoinalapú kötvényei piacra dobását El Salvador, mely a múlt héten tervezte azok árulásának megkezdését, miután a kormány kedvezőbb körülményekre vár a pénzpiacokon – közölte az ország pénzügyminisztere, Alejandro Zelaya kedden a Reuters szerint.

A rendhagyó kötvénykibocsátásra az eredeti tervek szerint március 15–20. között került volna sor, ám az Ukrajnát megtámadó orosz haderő a közép-amerikai ország terveit is keresztülhúzta. 

Fotó: MARVIN RECINOS / AFP

Valószínűleg a Financial Times információi sem tettek jót a kibocsátásnak, a brit lap ugyanis arról írt, hogy az egymilliárd dollárosra tervezett akció során 

a kötvényvásárlók a hitelt nem is El Salvadornak, hanem az állami tulajdonú geotermikus áramszolgáltatónak, a La Geónak adnák, így a kötvény bedőlése nem járna államcsőddel. 

Mivel az értékpapírokat az amerikai fogyasztókkal való kapcsolattól eltiltott Bitfinex árusítja, a globális pénzpiacok legfontosabb szereplői sem vásárolhatnak a bitcoin város építését célzó adósságból.

A bitcoint legális fizetőeszközzé tevő ország kísérlete egyelőre katasztrofálisnak látszik, a lakosság elenyésző része használja azt a dollárok helyett, a hitelminősítők konzisztensen bóvli kategóriába sorolják az ország adósságát, és a hosszú távú salvadori államkötvények is a névértékük felén kaphatók a kötvénypiacokon. 

Azonban az államcsőd talán mégsem áll a küszöbön, ugyanis a piacok valamelyest mégis optimisták a 2023-ban lejáró kötvények rendezésével kapcsolatban, azokat 85 cent körüli árfolyamon lehet megvásárolni.