Árbevétel és profit tekintetében is felülmúlta a piaci konszenzust a Procter & Gamble a március  végén zárult harmadik üzleti negyedévben. A fogyasztási cikkeket gyártó amerikai társaság termékeire a pandémia visszaszorulásával is magas kereslet mutatkozott, az negatív hatásait pedig áremeléssel tudta ellensúlyozni.

A többi között a Tide, Gillette, Oral-B és számos más tisztálkodási, háztartási és szépségápolási márkát forgalmazó amerikai vállalat  forgalma így két évtized óta a legnagyobb ütemben, hét százalékkal 19,38 milliárd dollárra nőtt, nettó nyeresége pedig a tavalyi 3,27 milliárdról 3,36 milliárd dollárra hízott.

Az egy részvényre jutó 1,33 dolláros profit négy centtel, az árbevétel pedig 650 millió dollárral haladta meg a Wall Street várakozását.

Fotó: KARL-JOSEF HILDENBRAND / dpa Picture-Alliance via AFP

A teljes üzleti évre vonatkozó bevételbővülést egy százalékponttal 4-5 százalékra emelte a vállalat, az adózott eredmény növekedése viszont a korábban meghatározott 3-6 százalékos sáv aljához lehet közelebb a növekvő inflációs nyomás miatt. Az emelkedő alapanyagárak az év egészében 2,5 milliárd dolláros többletterhet róhatnak a társaságra, az emelkedő szállítási költségek és a devizapiaci árfolyammozgások pedig további 400, illetve 300 millió dolláros pluszkiadással járhatnak.

A társaság részvényei a kedvező eredmény közzétételét követően 1,2 százalékkal drágultak az amerikai tőzsdenyitást megelőző elektronikus kereskedésben.