Délutánra sem jött meg a forint ereje a bankközi devizapiacon. Már a délelőtt folyamán áttörte a 370-es szintet az euró, és a magyar fizetőeszköz azóta sem talál magára, nem tudott visszaerősödni, 14 óra tájban 370,69 fillért kellett adni a közös pénz egységéért.

A forint emellett gyengült a dollárral szemben is. Míg a kereskedést még a 336,40 filléres szinten nyitotta a devizapár, délutánra egészen 338 forint köré szökött föl a jegyzés. Az euró/dollár keresztje szinte változatlan, 1,0960-1,0970-es szint körül mozog.

Fotó: Shutterstock


 

Alulteljesít a Budapesti Értéktőzsde is. Míg az európai börzék többsége mindössze enyhe, pár tízed százalékos mínuszba került a kereskedés derekára, addig a BUX 1,2 százalékot esett vissza. A párizsi is hasonlóan rossz teljesítményt mutat, 1,3 százalékot csökkent.

A BUX-ot leginkább az OTP húzza le, a bankpapír 2 százalék fölötti visszaesésben van, de a Mol is 0,5 százalék feletti csökkenést könyvelt el eddig. Figyelemreméltó ugyanakkor a Waberer’s 1,8 százalékos drágulása. Nem reagáltak érdemben a befektetők az AutoWallis számaira, az autós cég papírja 0,18 százalékot csökkent délutánra.