Jó pillanatban lépünk piacra, szerintem a elérte a mélypontját, innen felfelé vezethet az út – hangsúlyozta a VG-nek a Vivetech Zrt. vezérigazgatója. Márton Miklós szerint eredetileg ugyan a múlt év végére tervezték az IPO-t, de időközben a bevezetést támogató partnercégüket eladták, így az elvesztette ilyen irányú jogosultságait, és a társaságnak új szakmai tanácsadót kellett keresnie, ami időbe telt. Ugyanakkor az eredetileg vállalt határidőn belül, májusban elindulhat a kereskedés az IT biztonsági szolgáltatásokra szakosodott cég papírjaival a tőzsdén. „Bízom benne, hogy a tőzsdei fellendülés részesei lehetünk mi is” – foglalja össze gondolatait a Vivetech vezetője. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy míg

a cégek döntő többsége komoly árfolyamveszteséget szenved el, a fegyvergyártók papírjai, és a védekezést biztosító vállalatok részvényei tartják magukat, a Vivetech pedig az utóbbi csoportba sorolható, ami optimizmusra ad okot.

Kibervédelmi társaság nincs a BÉT-en, a börze informatikai cégei pedig jól szerepelnek– tette hozzá. Számtalan cégvezető szembesült a különböző internetes támadásokkal, és még a folyamat elején lehetünk, fókuszba került az iparág. A tőzsdei jelenét, a transzparencia egyébként a vezérigazgató szerint önmagában is növeli a cég értékét, és komoly bizalomépítő tényező. De a növekedést az is támogathatja, hogy az elfogadott egy direktívát, ami felszólítja a tagállamokat, hogy kötelezzék a kritikus infrastruktúra cégeit, hogy teljesítsenek bizonyos ISO IT-biztonsági szabványokat. Az erre vonatkozó jogszabályok előkészítése már Magyarországon is folyamatban van egyébként, és zajlik a kritikus infrastruktúra szolgáltatók kijelölése.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A Vivetech már kilépett a nemzetközi piacra, de a társaság alapvető célja a külpiaci jelenlétük erősítése. Márton Miklós azt mondta, néhány éven belül árbevételük 70 százaléka jöhet külföldről, elsősorban a német-, az osztrák-, és a svájci piacban gondolkodnak. Alapvetően szolgáltatásukat egy külső tanácsadóhoz lehet hasonlítani. Szoftverük segítségével felmérik a szükséges biztonsági fejlesztéseket, definiálják a kockázatokat, és megoldási javaslatokat adnak. Eddig erre külső szakembereket szerződtettek a cégek, a Vivetech azonban egy könnyebben árazható, és árulható, exportálható szoftver segítségével nyújtja ugyanezt, havidíjas rendszerben. Így tehát a menedzser szerint a folyamatos, megújuló árbevétel jelentős arányt érhet el a cégnél, ami elősegíti a tervezhetőséget is. A társaság árbevétele 2020-ban 875 millió forintot ért el, 2021-ben 972 millió forint lett, és idén pedig minden bizonnyal átlépi az 1 milliárd forintot.

A vezérigazgató kiemelte azt is, hogy nemrég egy befektetői road-showt tartottak, és kedvező a fogadtatásuk, a befektetők érdeklődését felkeltik az X-Tend piacra tartó kis cégek. A potenciális befektetők Márton Miklós szerint úgy látják, hogy a nemrég tőzsdére lépett társaságok többsége komoly növekedésen van túl, és szép hozammal hálálták meg a beléjük fektetett bizalmat. A mostani, zárt körű tőkeemelés során megszerzett forrást a tőzsdére lépésre költik, egy éven belül újabb tőkeemelést terveznek, amit már a külpiaci jelenlétük megerősítésére szeretnének fordítani.