Keddi végzésében elutasította a Fővárosi Törvényszék az OTT-One azonnali jogvédelem iránti kérelmét, amit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) társaságot elmarasztaló határozatának megsemmisítésére irányuló peres eljárás megindításával egyidejűleg kezdeményezett az információtechnológiai vállalat. 

Az MNB még januárban szabott ki összesen 111 millió forintos bírságot az OTT-One-ra a tiltott piaci manipulációra,

a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételére, illetve a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. 

Az OTT-One ezt követően fordult bírósághoz, hogy az állapítsa meg a keresetlevél benyújtásának halasztó hatályát a célvizsgálatban kiszabott bírság megfizetésére. A társaság igazgatósága a mostani elutasító végzés indokolásának tanulmányozását követően dönt arról, hogy fellebbez-e Fővárosi Törvényszék döntése ellen.

A kibocsátó részvényeivel immár több mint egy éve nem lehet kereskedni, azóta, hogy a jegybank tavaly áprilisban felfüggesztette az azokkal való kereskedést, mivel az OTT-One több közzététellel is adós maradt.