BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabadesésben a forint, ütik az OTP-t

Délután négy óra után gyorsult az esés a pesti tőzsdén, nagyot gyengült a forint is.

Gyorsult az esés a pesti tőzsdén a délután, a BUX négy óra után három százalékos mínuszban áll. Leginkább az OTP-t ütik a befektetők, a bankpapír kurzusa 5,2 százalékos eséssel  11 685 ezer forintra süllyedt. 

A Mol 12,1 százalékkal, 2878 forintra gyengült, a Richter 1,3 százalékkal 7110 forintra ereszkedett. Egyedül a Magyar Telekom tartja magát, a távközlési cég papírjai a hétfői  405 forintos záróáron stagnálnak.

Fotó: Shutterstock

Meredek esésbe kezdett a forint is, amely a délelőtti 370-es szintről 377-es szint közelébe került az euróval szemben, rövid idő alatt két százalékkal értékelődött le a hazai fizetőeszköz.

Forrás: stooq.com

A heves piaci mozgások hátterében az állhat, hogy az Európai Bizottság kedden hivatalosan is megindította a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.