Közel 2 milliárd forintnyi kifizetéséről döntöttek kedden az Alteo részvényesei a megújuló energiát hasznosító vállalat fennállásának legjobb eredményét hozó üzleti évet záró rendes közgyűlésen. A rekord osztalék alapját a tavalyi kimagasló üzleti teljesítmény teremtette meg, így az nem veszélyezteti a társaság év elején frissített stratégiájának végrehajtását, továbbá kellő pénzügyi erőt hagy a vállalatban a rengeteg bizonytalansággal terhelt jelenlegi helyzet felfokozott kockázatainak kezelésére is.

A közgyűlés elfogadta az Alteo 2021-es konszolidált beszámolóját, benne a 12,9 milliárd forintot megközelítő kamatok, 

adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménnyel (EBITDA), valamint az 5,9 milliárd forintos, szintén rekordszintű konszolidált nettó eredménnyel. Előbbi 134, utóbbi 892 százalékos növekedést mutat a tavalyi év azonos időszakához képest. 

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Mindezek fényében az igazgatóság korábban nem tapasztalt mértékű, részvényenként – a társaság tulajdonában álló sajátrészvényeket figyelembe nem véve – bruttó 103 forintos osztalékra tett javaslatot a tavalyi 24 forint után, amelyet a részvényesek el is fogadtak.

A megemelt osztalék híven tükrözi a tavaly elért kiváló teljesítményünket, a kifizetése pedig semmilyen módon nem veszélyezteti a stratégiában megfogalmazott céljaink elérését

 – közölte ifj. Chikán Attila vezérigazgató. A vállalatvezető hozzátette: az Alteo csoportra továbbra is növekedési sztoriként tekintenek, amit jól mutat, hogy a korábbiaknál is merészebb célokat tűztek ki maguk elé az év elején, amelyek mentén a korábbi stratégiánál szignifikánsabb több, közel 35 milliárd forint értékű beruházási és befektetési volumen megvalósítását, valamint jóval magasabb EBITDA pályát tűzött ki célul a vállalatcsoport maga elé.

A vezérigazgató az év értékelését követően természetesen kitért a szomszédunkban zajló háborús konfliktusra és annak hatásaira is. Elmondta, hogy a nehéz körülmények dacára is folytathatónak ítélik a vállalat növekedését. „A társaság pénzügyi ereje és szaktudása kellő tartalékot jelent ahhoz, hogy az esetlegesen kedvezőtlen fordulatokon is felül tudjunk kerekedni” – fogalmazott, leszögezve azt is: bizakodásra adhat okot, hogy 

az Alteo az energetikának azon szegmenseiben van leginkább jelen, amelyeket várhatóan kevésbé kedvezőtlenül érint a jelenlegi válság, ezek a megújuló alapú energia termelés, a villamos energetikai szabályozási kapacitás és a kiegyenlítő energia piac.

Ezért a jövőben is meghatározó szerepet szánnak ezen energetikai szegmenseknek, aktívan támogatva az azok elterjedését elősegítő energetikai megoldásokat, legyen szó energiatárolásról vagy kiegyenlítő energetikai szolgáltatásokról.

A közgyűlés újabb 18 hónappal meghosszabbította az igazgatóság saját részvények vásárlására szóló felhatalmazását, amely fontos eszközt jelenthet az Alteo számára akár vállalatfelvásárlási tranzakciók megvalósítása, akár a részvények árfolyamának védelme, akár a munkavállalók részvényalapú javadalmazásának támogatásában.  

A döntés részeként a vételi ársáv felső határát 2500-ról 4000 forintra emelték, követve az árfolyam jelentős emelkedését.