Kedden közölte az Unilever, hogy csatlakozik az igazgatótanácshoz Nelson Peltz aktivista befektető, aki a Trian Fund Management LP révén 1,5 százalékos részesedéssel az 5. legnagyobb részvényese a Dove márka tulajdonosának. Peltz közleményben tudatta, hogy együttműködik a céggel, s az Unileverben jelentős potenciál van.Míg Nils Andersen, az Unilever elnöke elmondta, hogy a vállalat kiterjedt és konstruktív megbeszéléseket folytatott Peltz úrral, s úgy véli, hogy a befektető tapasztalata a fogyasztási cikkek ágazatában bizonyulhat értékesnek.

Peltz nem lesz ügyvezető igazgató, hanem a kompenzációs listán foglalja el helyét a tanácsban július 20-án.A Wall Street Journal már januárban beszámolt a Trian részesedéséről. Ám a londoni székhelyű Unilever vezetői hónapokig ragaszkodtak ahhoz, hogy nem léptek kapcsolatba az aktivista befektetővel, sőt, még azt is tagadták, hogy tudomásuk lenne a befolyásszerzésről. Ezért a piacon sokan arra tippeltek, hogy Peltz továbbadta a 37,4 millió darab részvényt.
Peltz szerepvállalása fordulatot hozhat az Unilevernél. Korábban a rivális P&G-ben is aktívan élt részvényesi befolyásával, és rákényszerítette a cégvezetést a vállalat átalakítására.A P&G részvényeinek árfolyama csaknem duplájára emelkedett azután, hogy a Trian Partners kisebbségi tulajdont szerzett az óriásvállalatban, és megszavaztatta a részvényesekkel az üzleti modell egyszerűsítését. Bár az Unilever termékpalettája jelentősen eltér a Procterétől, így nem biztos, hogy az ott alkalmazott stratégia elegendő lehet a növekedés újraindításához.
Annál is sanszosabb Peltz aktív részvétele, mert az Unilever már az idei év elején felszámolt 1500 vezetői posztot, s előirányozta a felső és középvezetők létszámának 15, a csoportvezetők létszámának 5 százalékos csökkentését. A gyári munkások számát nem érintette az átalakítás.
Ettől az évtől a világszerte csaknem 150 ezer embert foglalkoztató Unilever kizárólag a kozmetikai, a háztartás-vegyipari, az élelmiszer- és jégkrémmárkái fejlesztésére fókuszál.
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az Unilever azt követően kezdett leépítésekbe, hogy az év elején több sikertelen ajánlatot tett a GlaxoSmithKline fogyasztói üzletágának felvásárlására. Az akvizíciós kísérletet sajtóhírek szerint az Unilever igazgatótanácsába most beülő, már év elején kisebbségi tulajdonos Nelson Peltz akadályozta meg.