A Daimler Truck minden gond nélkül keresztül tudta vinni áremelési szándékát a piacon, a világ legnagyobb haszonjárműgyártójánál ugyanis egyre hosszabbra nyúlik a megrendelések listája. A vállalat ezért felfelé korrigálta idei várható bevételtervét, így a korábbi 45,5–47,5 milliárd eurós sávból a 48–50 milliárdosba helyezték át a fókuszt, ugyanakkor a befektetők által kiemelten figyelt üzemi eredménynél nem várnak elmozdulást. 

Daimler AG Group Headquarters
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A Mercedes-Benz haszonjárműveit gyártó Daimler Truck az idei első negyedévben a bázisidőszakhoz képest nyolcezerrel több, 109 280 járművet értékesített világszerte, amelyből 17 százalékkal magasabb, 10 551 milliárd eurós bevétele származott – beleértve az alkatrészellátást és a szervizt is. A növekedést a 18 százalékkal bővülő észak-amerikai piac vezette, Európában csak nyolcszázalékos volt a plusz. 

A tengerentúlon 43 470 ezer kamion és busz kelt el, a vén kontinensen pedig 33 760 darab. Buszokból 3580-at adtak át megrendelőiknek, mindössze nyolccal többet, mint egy éve. Üzemi eredménysoron 11 százalékos gyarapodást mértek az egy évvel korábbihoz képest, ezúttal 651 millió euró szerepel itt. A marzs azonban 6,3 százalékról 5,9-re olvadt. 

A jövőről szólva Jochen Goetz pénzügyi igazgató óvatosan fogalmazott a gyorsjelentéshez fűzött kommentárjában, kiemelve, hogy most minden eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelniük a költséghatékony működésre és a megfelelő szintű likviditás biztosítására, ugyanis az ellátási lánc felszakadozása, a beszállítási csúszások és az orosz-ukrán háború komoly kihívásként jelentkeznek, ráadásul az infláció felpörgésével járó költségnövekedéseket is kezelniük kell. 

Az orosz piacról való ideiglenes távozásukkal kapcsolatban egyelőre 111 millió eurós követelésükről kénytelenek lemondani, ottani tőkebefektetéseiken, akvizícióikon pedig 71 milliót buktak. A Kamazzal való együttműködésüket is felfüggesztették. Kitekintésükben azt írják, hogy az orosz–ukrán háborúval járó negatív hatásokat kezelni tudják, globális cégként pedig más piacaikon pótolják a frontországokban kieső bevételeiket.