Az elmúlt napok után negatív korrekció kezdődött a Budapesti Értéktőzsdén, az eladási hullámban a BÉT vezető indexe, a BUX  a kereskedés végére 1,44 százalékot csökkent, és 39 900 ponton zárt. A forgalom 7,1 milliárd forintos volt.

A vezető részvények mind alulteljesítettek, különösen az OTP Banké, amely napi minimumon fejezte be a kereskedést. 

People and Economic crisis zuhan esik tőzsde
Fotó: Shutterstock

A bankpapír részvényei 3,97 milliárdos forgalomban cseréltek gazdát, az árfolyam 2,99 százalékot zuhant, és 8488 forinton zárta a napot. Mélyrepülésbe kezdtek a Magyar Telekom részvényei is, a távközlési papír 2,3 százalékos csökkenéssel, 318 forinton hagyta el a parkettet. Forgalma 300,6 millió forint volt. A Mol 1,8 milliárd forintos forgalom mellett 0,7 százalékot veszítve 2970 forinton zárta a napot. A Richter végül közel fél százalékos mínuszban zárt, 7055 forintot ért a nap végén. A kisebb kapitalizációjú cégek közül a DM-KER teljesítette felül a többi részvényt, hiszen 2,66 százalékos erősödésével verte a mezőnyt.

A forint erősödött, mind az euróval, mind a dollárral szemben. 

Tőzsdezáráskor 377,1 forintot kellett fizetni egy dollárért, valamint 394,72 forintot egy euróért, utóbbi enyhe erősödés a reggeli 397,18 forint után.