Csaknem 5 százalékkal lőttek ki az Alibaba részvényei kedden Hongkongban, miután a cég közölte, hogy elsődleges tőzsdei jegyzés iránt nyújt be kérelmet a különleges státuszú kínai városban. A technológiai óriáscég részvényeivel ugyan már most is lehet kereskedni a volt brit gyarmat börzéjén, ám az erre a parkettre bevezetett részvények másodlagos státusszal rendelkeznek, elsődleges piacnak csupán a New York-i számít, eredetileg ugyanis csak ide vezették be az Alibaba ADR-jeit (amerikai letéti jegy). Az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett külföldi vállalatok esetében ugyanis részvények helyett az ezeket helyettesítő ADR-ekkel lehet kereskedni.

September,30,,2021,,Brazil.,In,This,Photo,Illustration,The,Alibaba.com
Fotó: Shutterstock

A vállalat sajtóközleménye arra is kitért, hogy 

a hongkongi elsődleges tőzsdei bevezetés várhatóan még 2022 vége előtt befejeződik.

A hongkongi tőzsde egyébként nemrégiben könnyítette meg a kettős elsődleges tőzsdei jegyzést. A változás olyannyira friss, hogy a Reuters szerint az Alibaba az első nagyvállalat, amely él a lehetőséggel.

Megkaptuk az igazgatótanács jóváhagyását, hogy kérelmezzük Hongkong mint további elsődleges tőzsdei bevezetési helyszín felvételét, abban a reményben, hogy elősegítjük egy még szélesebb és diverzifikáltabb befektetői bázis részvételét az Alibaba növekedésében és jövőjében, különösen Kínában és az egyéb ázsiai piacokon

– mondta Daniel Zhang, az Alibaba Group elnök-vezérigazgatója.

 

Stratégiai lépés


A lépés elsősorban stratégiai jellegű, hiszen a hongkongi piac nem képes akkora likviditást nyújtani az Alibaba számára, mint az amerikai – kommentálta a lépést Ronald Wan, a Partners Fintech Holdings elnöke.

A hongkongi elsődleges tőzsdei bevezetés azonban lehetővé teszi, hogy az Alibaba részvényei bekerüljenek a sencseni és a hongkongi parkettet összekötő (stock connect) rendszerbe, amely a kínai szárazföldi befektetők milliói számára is hozzáférést biztosít a papírokhoz.

A kínai Xpeng és Li Auto elektromosjármű-gyártó például – amelyek már eleve kettős elsődleges tőzsdei jegyzéssel rendelkeztek Hongkongban és az Egyesült Államokban is – belépett a stock connect rendszerbe is.

Wan szerint az Alibaba a lépéssel az Egyesült Államok és Kína közti számviteli kérdésekről folyó vitára is reagál, ugyanis ha a két ország szabályozó hatósága nem jut eredményre záros határidőn belül, a kínai cégeknek 2024-től el kell hagyniuk az amerikai börzéket.

Mint ismert, az Egyesült Államokban 2020-ban elfogadott, a külföldi vállalatok elszámoltathatóságáról szóló törvény előírja, hogy a tengerentúli börzéken jegyzett külföldi cégeknek olyan könyvvizsgálatot kell benyújtaniuk a tőzsdefelügyelethez, amelyet egy amerikai bizottság felülvizsgálhat. Mivel pedig a kínai törvények szinte lehetetlenné teszik ezt, egyelőre feloldhatatlannak látszik az ellentmondás.

 

Az elemzők egyetértenek a lépéssel

 

„Abban az esetben, ha valami rosszul sülne el, az Alibaba megtarthatná elsődleges hongkongi tőzsdei státuszát, és még mindig észszerű likviditás mellett kereskedhetnének a részvényeivel” – mondta Wan.

Úgy gondolom, hogy a hongkongi elsődleges jegyzés jó húzás lesz a vállalat és a befektetők számára is

– tette hozzá.

Hasonlóan értékelt a Benzinga elemzőcég is, hozzátéve, hogy a 33 százalék erejéig a csoporthoz tartozó Ant Group fintech cég háza táján is elkezdett rendet rakni a menedzsment, megpróbálják elejét venni az újabb kínai hatósági fellépéseknek.

Az Ant Group vezetői ugyanis – jelentette be kedden az Alibaba – május 31. óta már nem tagjai az Alibaba Partnershipnek, annak a testületnek, amely jelölheti az e-kereskedelmi óriás igazgatótanácsának többségét.