A nem túl rózsás első féléves eredmény ellenére optimistán tekint a jövőre a világ első számú streamingszolgáltatója. Reed Hastings, a Netflix társ-vezérigazgatója ugyanis úgy gondolja, hogy a lineáris televíziózásnak a következő évtizedben vége lehet – számolt be róla a Fox5

A streaming mindenhol működik. Mindenki átpártol hozzá. A következő öt-tíz évben egyértelműen vége lesz a lineáris tévézésnek

– nyilatkozta Hastings a médiaóriás második negyedéves eredménybeszámolóján.

Az állításokat nem teljesen támasztja alá, hogy a vállalat 970 ezer előfizetővel kevesebbet jelentett a második negyedévben, mint amire cég korábbi előrejelzése alapján számítani lehetett.

Social,Media,Concept.,Streaming,Video.,Video,Sharing,Website. netflix, tv
Fotó: Shutterstock

Az első negyedévben a streamingszolgáltató 200 ezer előfizetőt veszített, amire a Netflix előretörése óta eltelt egy évtizedben először került sor.

A szolgáltató a részvényesi levelében azt írta, hogy a vállalat a 2021–2022-es televíziós szezonban minden más csatornánál több tévénézéssel töltött órát könyvelhetett el, amivel majdnem sikerült felülmúlnia a CBS és az NBC, a két legnézettebb hagyományos műsorszóró hálózat együttes nézettségét.

A Netflix részesedése a teljes amerikai tévénézési iparágból minden korábbi értéket felülmúlva, 7,7 százalékos lett.

A vállalat nem áll le nagyszabású terveivel, a bevételek és az előfizetők számának újbóli felgyorsítására összpontosít. Ennek egyik fontos lépése lesz, hogy 2023 első felében a Microsofttal partnerségben egy olcsóbb, reklámokkal támogatott előfizetési kategóriát vezet be. Ráadásul az eddigi jelszómegosztási rendszerét is forradalmasítaná.

A második negyedév végén a Netflixnek csaknem 221 millió előfizetője volt globálisan.

A vállalat arra számít, hogy a harmadik negyedévben az előfizetőinek a tábora további egymillió fővel bővül.

A részvénypiacon ugyanakkor messze nem tarolt ekkorát a streamingplatform, a cég részvényei több mint 60 százalékot zuhantak az év eleje óta.