Az olajszállítás leállításának hírére nem csupán a Mol részvények árfolyama kezdett zuhanni, de a forint is erősen gyengülni kezdett: a délelőtti 394 forint helyett már csaknem 398 forintot kell adni egy euróért. Hasonló a napon belüli trend dollárfronton is, 385 forintról 389-ig emelkedett az árfolyam. 

Nem jön olaj Magyarországra – az ukránok miatt áll a szállítás

Oroszország a tranzitdíjakkal kapcsolatos problémák miatt augusztus elején felfüggesztette az olajexportot a déli szakaszán keresztül.

A Mol árfolyama kora délutánra 2800 forint alá esett, az árfolyam 5 százalékos mínuszba került. Az olajtársaság részvényeinek zuhanása magával rántotta a BUX-ot is, amely 2,6 százalékkal került a hétfői záróérték alá. A napok óta tartó emelkedés után jelentőset korrigál az OTP is, a bankpapír kurzusa szintén 2,6 százalékkal került lejjebb. 

Forint erősödik Hungarian Forint pénz papírpénz bankjegy húszezres Deák Ferenc money pack 3d illustration. HUF banknote bundle stacks. Concept of finance, cash, economy crisis, business, recesszió recession, bank, tax and debt in Hungary.
Fotó: Shutterstock

 

A nyersolaj-jegyzésárak emelkednek kedden, mind a WTI, mind a Brent kőolajtípus ára több mint 1 százalékkal emelkedett. A régiós olajvállalatok közül az OMV árfolyama 1,1 százalékkal emelkedett, a lengyel PKN Orlené viszont fél százalékkal csökkent. 

Az euró-forint árfolyama