Szakértők a fejlesztések mai állása alapján elhamarkodottnak, de nem teljesíthetetlennek ítélik vízióját, amely szerint 2030-ban elérik az évi 20 milliós értékesítési darabszámot, miközben a gyártási költségeiket a technológiai innovációk bevetésével radikálisan csökkentik, ezzel széles néptömegeknek elérhetővé téve a minőségi elektromos autózás élményét.

4680,Higher-capacity,Tesla,Battery,,St.,Petersburg,,Russia,,January,9,,2022.
Fotó: Shutterstock

Ráadásul mindezt a profittermelő képességük romlása nélkül. A cég a leendő 25 ezer dolláros, azaz tízmillió forintos villanyautóin is tisztes nyereséget érhet el. Emlékezetes, hogy a legnagyobb darabszámban gyártott Model 3 szedán alapárát bemutatásakor 30 ezer dollárra lőtték be, igaz, akkor az erősebb forint miatt ez akkortájt szintén 10 milliós árat eredményezett volna Magyarországon.

A listaár jelentős csökkentéséhez a kulcs a gyártási költségek nagyjából 40 százalékát kitevő akkumulátorokban rejlik. A Reuters hírügynökség a vállalat közeli forrásaira hivatkozva azt írta, hogy Model Y crossovert – hasonló haszonkulcs mellett – 

8 százalékkal olcsóbban adhatja a Tesla

csak amiatt, hogy az akkumulátortechnológiát a mostani 2170-esről 4680-asra cseréli. A kódszámok a lítiumion-akkumulátorcellák méretét jelzik: az előbbi 21 milliméter átmérőt és 70 milliméteres magasságot, az utóbbi 46 milliméter átmérő mellett 80 milliméteres magasságot takar.

Az új típusú cellák öt és félszer nagyobbak az eddig alkalmazottaknál, viszont egy, az autó energiaellátását biztosító akkupakkba elég 830-at összekapcsolni belőlük, nem pedig 4400-at, mint a régieknél. 

Hatalmas előny emellett, hogy amíg a 2170-es cellákat négy ponton kellett hegeszteni, a 4680-asokat elég két helyen. Ezzel a technológiával a hegesztési pontok száma 17 600-ról 1660-ra csökkent, ami anyagban, energiában és munkában jelentős költségmegtakarítást eredményez. 

Az sem keveset farag le a költségekből, hogy a 4680-asok jóval szilárdabb burkolatot kapnak, megkönnyítve méhsejtszerű egymáshoz ragasztásukat és a karosszériához rögzítésüket. Ezzel a kialakítással a 1200 kilós akkumulátorcsomagot alapból 55 kilóval könnyítik meg, ami amellett, hogy hozzájárul a fajlagos teljesítmény növeléséhez, autónként nagyjából 500-600 dolláros megtakarítást eredményez.

Elon Musk nagy bánata, hogy ezek az innovációk nem az általa remélt mértékben növelték az energiasűrűséget, és ezzel a hatótávot, valamint a teljesítményt. Szakértők szerint azonban az út jó, és a 4680-as technológia győzelmi reményekkel indul az akkugyártók ligájában. 

 

Pedig ott a 7,4 milliárd eurós beruházással Debrecen mellett akkumulátorgyárat építő CATL is jó esélyekkel indul. A globális piacvezető kínai cég új generációs, cell-to-pack akkumulátorával szerelt Zeekr 009 lesz az első sorozatgyártású villanyautó, amely simán lefutja az ezer kilométert egyetlen feltöltéssel.

Az aduász viszont a Tesla kezében van, de még nem elég ütős ahhoz, hogy kijátszásával lezárják a versengést

– egy időre, természetesen. Muskék 2019-ben 200 millió dollárért megvették a Maxwell Technologiest, amelynek úttörő módszerével a cellaelektródákat az eddigi anyag-, energia és költségigényes nedves bevonatolási technika alkalmazása helyett száraz bevonattal láthatják el. A céget tavaly eladták, de a technológiát megtartották maguknak. 

A technológiaváltással az akkugyártás energiaszámláját a tizedére lehetne csökkenteni, hogy csak egy tételt említsünk. A rossz hír, hogy a technológia a tömeggyártásra még nem teljesen érett. 

A Tesla fremonti Gigafactoryja melletti akkuüzemben a próbatermelés elindításakor magas volt a selejtes 4680-as cellák aránya. Egy bennfentes szerint annyi selejt keletkezett, ami egyből le is nullázta a remélt megtakarításokat.
A mérnökök azonban gőzerővel dolgoznak a hibák kiküszöbölésén, és ez – ismerve Musk és csapata elkötelezettségét és sikerorientációját – eredményre vezet. Inkább előbb, mint utóbb.

A Reuters által megkérdezett akkuguruk 

a gyártástechnológiai áttörés időpontját a jövő évre teszik,

de az korántsem biztos, hogy a költségmegtakarítás, amelyet akkumulátoronként 5000-5500 dollárra becsülnek, már akkor jelentkezni fognak. Elemzők szerint most félúton járnak, 2000-3000 dollárt már sikerült lefaragni a 4680-asok bevetésével a kísérleti alany, a Model Y árából.

Tesla Officially Opens Gruenheide Gigafactory
Fotó: Sean Gallup / AFP

Ezt a modellt odahaza a fremonti és austini üzemükben is gyártják, és akkumulátoraik is helyben készülnek. Mindez amiatt fontos, hogy a Tesla megőrizze a villanyautói vásárlásához az állam által garantált 7500 dolláros kedvezményt. Mint arról beszámoltunk, ezt a bónuszt jövő évtől csak az Egyesült Államokban gyártott villanyautók után vehetik igénybe a vásárlók, ezzel a kivételezett modellek száma 72-ről húsz alá csökken.