Felfüggeszti mától 2023. március 11-ig a Mol-részvényekre vonatkozó FIX-ügyletek kötésének lehetőségét a Budapesti Értéktőzsde – tették közzé hétfő délelőtt a BÉT honlapján.

csalók ellen emeltek vádat Kaposváron Judge's hammer bírói kalapács scatters in the dust on a light background. The concept of corrupt court, unfair trial, helplessness. copy space csalás bíróság ítélőtábla törvényszék
Fotó: Shutterstock


A FIX- vagy FIX-áras ügyletek elsősorban az intézményi befektetők között használatosak, ilyenkor az ügyfél megbízása alapján egy általa meghatározott partnernek kell megküldeni az eladási vagy vételi ajánlatot az ugyancsak a megbízó által megadott árral, a megkeresett fél pedig az ajánlatot vagy elfogadja, vagy nem.

Gyakran felmerül a piacbefolyásolás lehetősége a FIX-ügyletek kapcsán, ám az ilyen kötések a tőzsdei forgalomról készülő statisztikába nem kerülnek be, így nem alkalmasak a piac befolyásolására.

Sőt, a BÉT Általános Üzletszabályzata azt is megengedi, hogy a mögöttes ügyfél megbízásának végrehajtása esetén akár ugyanaz a bróker és üzletkötő is állhat a vevői és az eladói oldalon is.

Az uniós MiFIR-rendelet azonban korlátozza, hogy az ilyen ügyletek mekkora százalékban kaphatnak mentességet a transzparencia alól. Az összes uniós helyszínen folyó kereskedés 4 százalékát nem haladhatja egy helyszínen a nem transzparens kereskedés, 12 hónapra visszatekintve. 

A Mol esetén az elmúlt 12 hónapban a mentességek alapján a BÉT-en folytatott kereskedés összvolumene az unió valamennyi kereskedési helyszínéhez viszonyítva 17,5 százalékot ért el, így a BÉT nem is dönthetett másként.