Kezd egyenesbe jönni a Toyota, erről tanúskodnak az augusztusi termelési adatok: a világ legnagyobb autógyártója a múlt hónapban 766,7 ezer autót szerelt össze, ez 44,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit és majd tíz százalékkal a 700 ezres havi termelési célkitűzést, mi több, rekordot jelent az augusztusi hónapokat nézve. 

 

Ez egyébként az első pozitív éves összevetésű havi termelési adat március óta. A termelés sikeres felfuttatása láttán már azon morfondíroznak a japánok, hogy mégis tartani tudják a jövő márciussal záruló üzleti évükre megszabott 9,7 millió darabos volument. Júliusban 10,3 százalékkal voltak elmaradva az éves tervtől, most már csak 6,7 százaléknyira vannak tőle. 

A kockázati tényezők között ott vannak a kínai Covid-korlátozások kivezetésével és a járvány esetleges visszatérésével kapcsolatos aggodalmak, valamint a csiphiány, amelynek elvileg bő egy éve véget kellett volna érnie, ehelyett a friss előrejelzések szerint a szűk keresztmetszet velünk marad  jövőre is. A Toyota bevallása szerint viszonylag jól áll a csipek betárolásával. 

A gyártás különösen a Toyota külföldi bázisain pörgött fel, 

méghozzá 65,1 százalékkal. Odahaza az egy évvel korábbinál csak 5,6 százalékkal volt intenzívebb a termelés, de erre az előzmények miatt számítani lehetett.

 

Az értékesítések terén 3,8 százalékos visszaesésre került sor, 

a Toyota globálisan 777 ezer autót adott el augusztusban, 

ez húszezerrel kevesebb az előző havinál. A tengerentúli eladások augusztusban 8,9 százalékkal, 694,3 ezerre nőttek, ez is rekord az augusztusok történetében. Ugyanakkor hazai piacán a társaság forgalma 26 százalékra esett vissza, ami 82,8 ezer jármű értékesítését jelenti.

Valenciennes' Toyota Yaris Factory, An employee works on the production line of the Toyota Motor Corp. Yaris at the company's plant in Onnaing, near Valenciennes, France, November 11, 2017.
Fotó: Sylvain Lefevre / Getty Images

Legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban 9,8 százalékos csökkentés mértek az augusztusi értékesítésben, ugyanakkor a termelés terén 11,9 százalékos bővülést regisztráltak. A Toyota részvényárfolyama egy százalékon belüli erősödéssel fogadta a kedvező híreket.