BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megsínylette az orosz piac elvesztését a H&M

Az orosz piacról való kivonulás és a recesszió előszele elfújta a Hennes & Mauritz nyereségének kilenctizedét.

Hatalmasat zuhant a svéd Hennes & Mauritz (H&M) divatkereskedelmi lánc negyedéves nyeresége: tavaly még 60,9 milliárd svéd korona volt az adózás előtti eredmény a június–augusztusi időszakra, az idén ez 689 millióra olvadt. A Refinitiv elemzői konszenzusa 2,98 milliárdos profitot vetített előre. 

Fotó: Kena Betancur / AFP

A nyereség drasztikus visszaesésében kulcsszerepe volt a júliusi oroszországi kivonulással járó veszteségek leírásának, ez önmagában 2,1 milliárd koronás tétel volt, ami csak ezt a negyedévet terhelte. A másik fő tényező a vásárlási kedv korábbihoz mért megcsappanása volt, az emberek az infláció elszabadultával és a recesszió közeledtével 

kétszer is meggondolják, hogy mennyi pénzt adnak ki nélkülözhető divatcikkekre. 

Ennek ellenére a cég 3 százalékkal, 57,45 milliárd koronára növelte a negyedéves bevételét. A H&M nyáron termelési gondokkal is küzdött, a beszállítói lánc összedrótozása nem minden téren járt sikerrel, emellett a kánikula is sok vásárlót tartott vissza a szaküzletek felkeresésétől. 

Eközben a megemelkedett nyersanyag- és szállítási árak, valamint a bivalyerős dollár jelentős költségnövekedést okozott az árubeszerzéseknél. 

A lakossági spórolás még nem érett trenddé, 

a szeptemberi költéseknél éves alapon 7 százalékos bővülést vár a spanyol Inditex (a Zara-lánc tulajdonosa) mögött a világ második számú divatkereskedőjének számító svéd óriásvállalat. A H&M-nél hozzátették, hogy a pluszforgalomban az őszi kollekciójuk kedvező fogadtatása is nagyban közrejátszott.

A csütörtök reggel publikált gyorsjelentés számaira 

7 százalékos zuhanással reagált a részvényárfolyam. 

 

Az esést vélhetően tompította a vállalatvezetés által elrendelt kétmilliárd koronás költségcsökkentési intézkedéscsomag bejelentése. Igaz, a H&M itt zsákbamacskát árult, azt ugyanis nem részletezte, hogy ezek milyen tételekből állnak össze, csak annyit jegyzett meg, hogy az intézkedések hatásai 2023 második fél évétől lesznek érezhetők.

Helena Helmersson vezérigazgató közleményében jelezte, úgy döntöttek, hogy

megnövekedett költségeiket nem hárítják át teljes egészében a fogyasztókra, 

ez a lépésük meg is látszott a haszonkulcsuk 53-ról 49 százalékra való zsugorodásán, aminek viszont a befektetőik nem örültek.

A piacvezető Inditex a nyarat pozitív eredménnyel zárta, viszont ők már augusztustól szembesültek a kereslet látható megcsappanásával, azaz náluk már megvolt a trendforduló.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.